India Aranyháromszög

India Aranyháromszög

A lingam szimbolikája

2019. február 03. - Ötvenen innen és túl

i285415639412822285_szw1280h1280.jpg

Om Namah Shivaja

2017.12.15. Shiva napja van, Újhold előtti harmadik nap. Kézenfekvő, hogy az eltelt évek után ma írjam meg ezt a bejegyzést.

Továbbra is azt állítom, hogy nem vagyok vallásos, de hiszem, hogy az Ember egy Misztikus Lény és nem utolsó sorban babonás természetű – velem együtt Blush. Indiában a leggyakrabban Shiva templomokba keveredtem és nagy hatással voltak rám.

Shiváról és a Lingamról a Google-on ma már sokféle információ megtalálható (filozofikus, vallási és tudományos), akit érdekel, járjon utána. Nem könnyű a sokféle megközelítésben tájékozódni és azt sem csodálnám, ha az én hozzáállásomért néhányan megköveznének, de ez az én elfogadásom.

Shiva alakja az Indus völgyi kultúrában jelent meg először, mint vad, természeti, de egyben kegyes istenség (Rudra – viharok, villámok ura). Valószínű, hogy ez az istenség a világot és a természeti ciklusokat működtető istenpáros férfi tagja. Később a hindu mitológiában a róla alkotott elképzelés szelídült, sokféle tulajdonságot kapcsoltak hozzá (csend, megnyugvás, gyógyító, jótevő, meditáló aszkéta, férfi erő, családfő, a yoga és tantra ura). Különféle értelmezések során alakult Shiva kultusszá. A hindu hármasságban (trimurti) összetett, romboló, pusztítva újrateremtő duális alak. A görög mitológia Dionüszoszához hasonló.

Én úgy értelmezem, hogy aki újjá akar születni, annak előbb meg kell halnia. Korábbi szokásosokat, életvitelt, gondolkodásmódot, stb. fel kell adni, hogy újakat, számunkra - aktuálisan - megfelelőbbeket hozhassunk létre.

Shiva népszerű ábrázolása – Natarajaként - a dinamizmust testesíti meg. „A tánc ura” megteremti a világot és fenntartja annak folyamatosságát, de ha elfárad, az univerzum visszahullik a káoszba. Nekem ez a kedvenc ábrázolásom, hiszen ez az alakja kapcsolódik az én földhöz ragadt megértésemhez és a lingam szimbólumának értelmezéséhez is. Ezen kívül számomra a legharmonikusabb szobor, amely minden részletében szimbólikus jelentéssel bír. A test, a tér és az idő közötti kapcsolatot ábrázolja.

A lingammal kapcsolatban a számomra elfogadható infot itt találtam: 

https://sites.google.com/site/vvmpune/essay-of-dr-p-v-vartak/shiva-lingam

Síva lingam imádására utaló első nyilvánvaló jelek az i.e. első századból származnak. Az oszlop formájú lingam Isten legegyszerűbb és talán legkorábbi ábrázolása. A Lingam Shiva egyik azonosító szimbóluma. Shivának, mint istennek nincs semmilyen formája, amivel összekapcsolható lenne, azonban az embernek szüksége van egy szimbólumra, amit imádhat, így jött létre a lingam. A "Ling” szimbólumot jelent - egy adott személyre jellemző ismertetőjel. Például Vishnu lingja - egyik szimbóluma egy csakra, ahogy az orvos felismerhető pl. a sztetoszkópjáról.

A Shivling két részből áll, egy oszlopszerűségből és egy oválisból. Fallikus jellege miatt a nyugati tudósok tévesen társították hozzá a szexuális egyesülés képzetét. Ugyanígy foghatnánk fel a kereszt szimbólumát is (ami végül is ugyanaz a jel csak a lingam művészibb formájú) ahol a vízszintes a női, míg a függőleges a férfi nemi szervet képviselné.

A lingam a Jeeva (élet) és a Brahma (legfelsőbb energia) egységét mutatja és tudományos magyarázata van. Fontos, hogy megértsük a valódi jelentését.

Biokémiai megközelítésben:

Bár a DNS spirált már 3D-ben is láthatjuk, a tudósok csak 1953-ban írták le. A  46 kromoszómánkban található DNS genetikai információt tartalmazó sav. Az univerzum összes tudását magában hordozza, önmagában teljes és reprodukálja önmagát. Megsokszorozza magát egyből kettőre, majd kettőből négyre. Ez az alapja minden életformának.

A rishik meditáció útján egy megcsavart létraként képzelték el a DNS-t és Shivától származtatták. Shivát Ugrának (sav) is nevezik.

Prajapati (a teremtés istene) egy oválisban létrehozott egy földkupacot,  vagy dombocskát - neked is először egy kupacot kell létrehoznod pl. ha agyagozol – amin egy kígyó tekeredett körbe.

Az élet kezdetét Hiranyagarbhanak – Élet tojásának hívják. A petesejt és sperma találkozásából  mandorla (két összekapcsolódó kör, Jézus hal szimbóluma) - zigóta keletkezik, majd barázdálódással kialakul a hólyagcsíra – az élet tojása. Így alakul a Shivlingből az élet.

A bölcsek felismerték az életnek ezt a végső igazságát - a DNS-molekulát és Shivát istenként kezdték el tisztelni. 

A fizika szemszögéből nézve:

Az atom két részből áll, a központi magból és a körülötte lévő elektronfelhőből, vagyis a lingam a természet legkisebb egységét az atomi szerkezetet képviseli. 

Az „oszloprészt” úgy képzelték, hogy egy Hara (Shiva – töltés nélküli neutron) és egy Hari (Vishnu – pozitív töltésű proton) alkotja. A Vishnu  köldökéből kinőtt lótuszon Brahma ül (elektron felhő).

Shiva passzív (a Himalájában meditál), Vishnu felügyeli az Univerzumot. Shiva felesége Parvati körbetáncolja őt. Ő képviseli az ovális vagy hosszúkás alakú gerincet, három (= sok) vájattal a peremén, ami Parvatit, Mayat és Shaktit jelenti. Ez egyfajta energiamező, és nagyon fontos szerepet játszik az Univerzumban.  A lótusz a szeretet és ragaszkodás jelképe. Brahma csinál mindent. Vishnu és Brahma Síva energiájával, a Shaktival dolgozik.

Mikor Shivát feldühítjük ez az állapot megtörik pusztító erő szabadul fel, amit a tudomány atommag hasadásnak nevez. (Atom) energia szabadul fel Durga formájában. Ha Shivának vágya támad, el tudja engedni ezt az energiát.

Az atomreaktorok hasonlítanak a lingam alakjára. Egy halomra hasonlítanak és a radioaktív részecskék víz alatt vannak.  A szertartásokkor vizet, tejet locsolnak (hétfőnként) a Shivlingre, hogy csillapítsák Shiva indulatait, mint a reaktorokét. Ez a víz/tej nem használható prasadként (nem ihatjuk a tenyerünkből, vagy szentelt vízként), ahogyan a reaktorok radioaktív nehézvízét sem  használják egyéb célokra. 

Lingamokat általában folyók közelében találhatunk, ahol régen atomkísérleteket folytattak a bölcsek és tudták, hogy robbanás esetén a folyóba kell ugrani és ott maradni. Ezen kívül tudták, hogy a föld északi pólusa negatív, ezért a lingam negatív pontját abba az irányba állították.

Láthatjuk, hogy Shiva lingamja a legkisebb élő és a legkisebb élettelen dolog szimbóluma. De tudnunk kell, hogy a legnagyobbé is, mivel a legkisebb egyben a legnagyobb is.

Néhány hegy, mint a Himalája is Shiva lingamra hasonlít úgy ahogy az Univerzum formája is ilyen. Tehát a hasonlat tökéletes. A hagyomány megmaradt, de a mögötte lévő tudás elveszett.

Szerencsém volt 2015-ben Varanasi Arany templomában (Sri Kashi Vishwanath Temple) részt venni a Lingam kibontásának szertartásán. A szertartás nevét nem tudom, de a folyamat tökéletesen bemutatta számomra a fent leírtakat. Az itt őrzött lingam egyike a 12 Jyotir Lingának, amik a természetben fellelt kövekből készültek. (http://jyotirlingatemples.com/).

A templom bejárata egy szűk utcácskából nyílik. Hosszú sorokban várakoznak a zarándokok, hogy bejuthassanak. Valami szerencsés időpontban érkeztem a „sorompóhoz”, kicsivel 11 után, mert az utánam következőket már nem engedték be. Külföldiek útlevéllel látogathatják a templomot. (Mondtam a francia lánynak, hogy hozza magával, de elfelejtette – most mondjam, hogy nincsenek véletlenek?) A szentély előtti asztal-székből álló officeban alaposan kikérdeztek. Mint Mrs. mit keresek ott egyedül? Hol a férjem? Mi a célom? Mondtam, hogy a férjem nem jött velem, mert nem hívő. Én viszont hívő vagyok, ezért egyedül jöttem. Minden további nélkül bevezették az adataimat a „nagy könyvbe” és megmutatták az utat a lingam felé. Szerencsémre éppen elkezdődött a szertartás. A papon, őrökön kívül csak néhány látogató lehetett jelen. Boldogan kongattam a harangok egyikét és közvetlen közelről figyelhettem a szertartást, ahogy lebontják az „atomreaktor szarkofágját”. A virágok után zöld levelek következtek, alatta sár, alatta hamu, míg előbújt a természetes kő lingam. Minden lebontott relikviából kaptak a közel állók, így én is. Azóta is nagy becsben tartom itthon a hamus levelet és a 2 virágfűzért. A letisztított követ meglocsolták tejjel, vízzel. Én is önthettem rá pár cseppet. Megáldották a korábban odakészített édességet, amit tovább vittek és gondolom szétosztottak. A szertartás végeztével beengedték a többi látogatót is. Ha teheted vegyél részt ezen a különleges szertartáson. Kissé hátrébb található Parvati szentélye. Olvastam előre a templomról, mégis csak utólag tudatosult bennem, hogy melyik volt Parvati szobra.

Visszatérve Natarajahoz a CERN részecskefizikai laboratóriumának 2004-ben ajándékozott az indiai kormány egy 2 m magas Nataraja szobrot a hosszú együttműködésük kapcsán. Mivel minimális tudásom sincs ezekkel a dolgokkal kapcsolatban csak a kép hasonlósága fog meg. Hogy akár Osiris csillagkapu is lehet, arról már ne is fantáziáljunk. Vagy mégis?

http://www.fritjofcapra.net/shivas-cosmic-dance-at-cern/

http://tudomany.blog.hu/2016/03/11/miert_van_siva-szobor_a_vilag_legnagyobb_fizikai_kutatointezetenel_a_cernnel

http://www.abovetopsecret.com/forum/thread557987/pg1

A bejegyzés trackback címe:

https://india2013.blog.hu/api/trackback/id/tr6614606122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása