2013.02.05. Még sötét van, mikor felzargatnak: végállomás, megérkeztünk Amritsarba. Sat Nam! (Üdvözlésként annyit tesz: Látlak téged, látom igaz természeted.) Résnyire nyílt szemekkel botorkálunk le a vonatról a franciákkal és letottyanunk egy padra. A stresszt oldandó elmajszolok egy banánt. Nyami, nem gázzal érlelt, finom ízletes banánok kaphatóak Indiában. Általános étrend kiegészítőmmé válik. Néha, mikor nem sikerül más ételhez jutni 3 banán, 2-3 guriga keksz tart életben (na azért elég messze voltam az éhenhalástól).

Kiolvastam, tehát tudom, hogy van ingyenes buszjárat az Aranytemplomhoz. Természetesen egy riksás állja utamat és addig huzakodunk, míg végre megmutatja: na nézd, ott ment el a busz. Mivel nincs más az állomáson vele kell mennem. Jó üzletpolitika. Nagy hátizsák a clook room-ba, mehetünk. Az úton persze szóba elegyedünk, mindkettőnknek van kérdése. Elmondom, hogy a zarándokszállásra akarok menni és 2 napja nem fürödtem. Ő sem annyira, mert irgalmatlan füstölő szaga van. Nyomban a rokonok szállodái felé veszi az irányt. Épp csak virrad, ilyenkor mindenki alszik. Ki-ki a recepció elé ledobott matracon horpasztva teljesíti az éjszakai recepciós szolgálatot. A harmadik helyen megengedik, hogy megfürödjek, sőt meleg víz is van. A riksás a szobában várakozik. Én meg tanakodok magamban, mennyire biztonságos ez a fürdési kísérlet. Végül gyorsan lemosakszom. A fiú az ágyon várakozik és felajánlja szolgálatait. Köszönöm nem kérek belőle, de meghallgatom a love storyját, mert érdekel. Nem az övé lesz az egyetlen és mindig ugyanazt hallom pepitában.

"Volt egy lány, akivel szerették egymást, de nem házasodhattak össze. Mielőtt a lányt férjhez adták azért elmentek egy szállodába…. jó volt. "

Még elmegy ő is a mosdóba, én pedig kapkodva a farmerkabátom belső zsebébe rejtek 2000 rupit, mivel a nagyobb összegű készpénzt amit Delhiben vettem ki az ATM-ből, a hátizsákomban tartom. Egyébként útlevél, bankkártya, telefon, pénz, fényképező állandóan a nyakamban lóg. Ezt a tanácsot kaptam és követem azóta is. Amit lehet ruha alá rejtve. Na és persze tartom magam a szolid, jól takaró ruházat, napszemüveg, sál a fejen rejtőzködő öltözködéshez is. A recepción még fényképezkedünk és nem kell fizetnem a fuvarért, fürdésért. Ez azóta is a leggyanúsabb momentum azon a napon, de ezt már míg élek nem tudom meg mi történt. Persze kapok névjegykártyát, ha szükség lenne még rá. Pffff, örülök hogy szabadultam és az Aranytemplom felé veszem az irányt. Felkeresem a zarándokszállást, megkérdem van-e hely. Persze, bár dugig van a földön fekvő hippi kinézetű, lézengő fiatalokkal. Beírom az adataimat a nagy könyvbe, egy fali szekrénybe elzárom a csomagjaimat és elindulok a templomba.

Beadom a cipőimet a megőrzőbe és mezítláb lépkedek a többiek után a gyékényszőnyegen a hideg szélben a templom felé. Lefagy a mezítlábam, de az Aranytemplom káprázatos, bódult vagyok az érzésektől. Végre élőben láthatom, érinthetem a mintás márvány kövezetet. Csodálhatom a domború aranyozott mintákat. Csinálom, amit a többiek, mosom a kezem-lábam, érintem és átlépem a küszöböt. Elhaladok a fa mellet, ahol a templom építésének a terve megszületett és a szentélyben egy szikh férfi olvassa a Japjit, a szikhek Bibliáját. Az "udvar" más szent fülkéiben, amit a közösség mártírjainak ajánlottak, ugyanaz a látvány fogad. Csodálom a kövezetet, az épületeket, a néhány fürdőzőt, hiszen aki a szent tóban megmerítkezik, az megtisztul. Egy kis elkerített épületet is látok a tóban. Bemerészkedek az üres helységbe és gyorsan lövök egy fotót. Szerencse, mert rögtön zavarnak is ki, hiszen ez a nők merítkező helye.

Végre bejutok a templomba, ahol zenészek és énekesek éneklik a szent dalokat. Imádom a kundalini jógából ismerős mantrákat, zenéket. Valaki int, hogy üljek le a sarokba. Olyan békés a hely. Figyelem ahogy kis gereblyével gereblyézik a töménytelen mennyiségű 10-20 rupis bankjegyeket és nagy fémládákba gyűjtik. Hát igen, valamiből fenn kell tartani az ilyen építményeket. Az adományokból ingyen ételt is osztanak a zarándokoknak. Terveztem, hogy meglátogatom a konyhát, de arra valahogy nem jutott idő. Áhítatomat azért csak megszakítom és egy szinttel fentebb megyek. Ott is hallgatom kicsit a Japjit, majd felmegyek a 3. szintre, ahol ugyanez a ceremónia. Nehezen szakadok el a hangulattól, de világi látnivalókra is vágyom. 

Mielőtt kiérnék még kapok „prasad”-ot a templomi áhítatért és adományért cserébe. Egy óriási kondérból kis golyócskákat gyúr egy férfi. Mutatja, hogy együtt tartsam a két tenyerem és belerakja a golyócskát. Hebegek egy „Wahe Gurut” és menet közben bekapom a finom falatot. Indiában a templomlátogatók nem szentképet, hanem édességet kapnak az áhítat fejében. Néhol puffasztott rizst, néhol színes kis cukorkát. A szikhek prasadja különleges finomság. Tejben és vajban főtt gríz, fahéjjal fűszerezve. Nyaammiii.

Ahogy haladok kifelé eszembe jut a pénz a belső zsebemben. Ki akarom venni, de hűlt helyét találom. Nah, elszáll az összes békém, ez hogyan történhetett? Kirántottam a zsebkendőmmel, kilopta a riksás? Pfff… tépem magam és az agyam, de erre választ már sosem kapok. Azóta többször átrágtam az esetet, és felötlött egy gyermekkori élményem. Volt egy kedvenc ezüstláncom. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy kitéptem a nyakamból. A karom felemelve, ökölbe szorított kézzel ébredtem, de a lánc nem volt benne. Tini korom végén sok scifit olvastam. Egy novella nagyon megmaradt az emlékezetemben. Több dimenzió esetleges, helyenkénti átfedéséről szólt a sztori. Valaki éppen átlépett ezen az átfedésen és egy más világba került. Ez nekem egy ilyesmi élmény volt. Persze túúúdom, fent már megírtam a valószínű evilági magyarázatot, de mégis tűnnek el tárgyak…. és vannak fura érzések…

Mindenesetre visszaszerzem a cipőm és mivel elered az eső üldögélek és fotózkodom egy csapat iskolás lánnyal. Az önkéntes cipő megőrőző szolgálatot teljesítők azért figyelmeztetnek, hogy legyek résen itt is, és minden körülmények között figyeljek az értékeimre. Utánam a vízözön, de igyekszem összeszedettebb lenni.

Újra tervezés, ATM-et kell keresni, találok is bankot, ráadásul cukornád szirupot préselnek a közelben. Vigasztalgatom vele magam. A környező kereskedő sikátorokat járom, élvezem a fűszerek, ételek színes látványát. Éhes vagyok, megállok egy bolt előtt és figyelem, ahogy a hátsó traktusban mezítlábas férfi a földön ülve készíti elő a különféle töltött tésztákat. A bolt előtt halomban a félig sült étel, amin legyek lakmároznak. Enni kell, kérek kettőt. A nagy olajos serpenyő előtt ülő férfi a forró olajba dob kettőt és ropogós-barna, készre süti és helyet mutat a lócán. Óoooh, hát így már rendben, remélem lesült a légyszar, a forró olaj fertőtlenített, jóízűen megeszem a fűszeres zöldséggel töltött finomságot. Aztán megajándékozom még magam kis édességgel és internet elérhetőség után nézek. A templomtól nem messze találok egy helyet, megírom az itthoniaknak, az addigi élményeimet. Közben ismét elered a zápor, mindenki fedél alá húzódik. Mire sikerül vásárolnom egy esernyőt, addigra el is áll. Többet sem esik, de végig hurcolom 3 héten keresztül az esernyőt, mert jó stabil.

Amritsártól 30 km-re található az egyetlen átkelő Pakisztánba, ahol minden reggel és este zászló fel- és levonási ceremóniát mutatnak be. Egész nap zaklattak vele a fuvarszervezők. Naná hogy meg akarom nézni, de nem bízok az időjárásban. Percenként változik az elhatározásom. Megyek-nem-megyek, stb. Végül, mire elhatározom magam már csak egy riksa járat akad, aki persze kissé drágábban visz el a határra. Nem egyedül utazom. Egy fiatal, szótlan, világos bőrű srác mellé keveredek. Menet közben akinek arra visz az útja be és kiszáll, nyom néhány rupit a sofőr kezébe. Így hol csak ketten, máskor 4-5-en szorongunk a riksában. Végül a városból kiérve kettesben maradunk a sráccal. A hideg szél a riksában még inkább fújja a még beteg fejemet. A srác rágyújt. Hmmm, akkor még nem tudtam, de most már igen, hogy csendben „beshantizott” mellettem (shanti=béke). Marihuanás cigit sokan szívnak Indiában, de erről majd csak két év múlva lesz infóm.

Szóval elérjük Wagha-t, ahol jó sokat kell még gyalogolni a tett színhelyéig. Rohanvást neki is iramodok, de a kordonok már zárva vannak, elkezdődött a ceremónia. Az őrök rendesek, átengedik a lökött fehér nőt és mutatják, hogy menjek előre. Neki is iramodok az üdvrivalgó közönség előtt, akik több soros emelvényről nézik a bulit és éltetik Indiát. Szinte rohanok előre, míg rám nem ordít egy magas katona, hogy álljak meg. Majdnem átrohanok Pakisztánba. Ha sikerült volna, meg sem álltam volna Mohenjo-daroig. 

Sötétben érünk vissza Amritsarba. Bemegyek még a templomba, majd a zarándokszállásra. Hoppá, későn érkeztem, nincs már hely. Nehezen visszaszerzem a hátizsákom és kifordulok az éjszakába szállást keresni. A templom egyik épületének udvara dugig van indiai zarándokokkal. A földön alszanak plédbe burkolózva. Mielőtt ezt a lehetőséget választanám, teszek még egy próbát és az első sarkon, kb. 100 méterre találok is szabad szobát egy hotelban. Ugyan a zarándok szállás árának háromszorosát kéri a recepciós, de megalkuszunk kétszeresben.  A WC-kről talán külön bejegyzést fogok írni. Itt van angol és indiai fürdő is. Inkább az indiai guggolóst használom, azt könnyebben tartják tisztán. A templom környékén egyébként igen tisztán tartott angol vécék találhatók, ahol asszonyok felügyelnek a tisztaságra és persze gyűjtenek pár rupi baksist. Nagyon fázom, így a sötétben elindulok valami meleg holmit keresni. Alig vannak már boltok nyitva, de beszerzem az azóta is kedvenc, meleg sálamat. Betévedek egy ruha boltba is. Kész ruhát is lehet kapni. Egy suhanc srác szolgál ki. Felpróbálok néhány tunikát. A "gyerekecske" rendkívül segítőkész, minden darabot látni akar rajtam. Tudtomra adja milyen jól kiemeli az egyik az alakomat és hirtelen végig is simít rajtam, persze nem a hátamon. Bazsalygok, lett egy jó estéje, de azért innentől igyekszem tartani a személyes zónámat.  Mára elég is az az élményekből, megyek aludni.

2013.02.06. Reggel pár méterre a hoteltól találok reggeliző lehetőséget (bundás kenyér teával!). Ismét templomlátogatást tervezek. Szerettem volna megnézni a reggeli, vagy esti Japji ceremóniát, de elszalasztottam (ha volt). Ugyanis azt olvastam, hogy a szent könyvet, mint Gurut kezelik és este „aludni” viszik és reggel szintén ceremónia kíséretében viszik ki a templomba. Az idő immár kellemes, sétálgatok a kerengőn. Menet közben mellém szegődik egy fiatalember és elpanaszolja, hogy nemrég vesztette el a szüleit. Váltunk pár szót, majd tovább lohol. A templomban felmegyek a harmadik szintre és leülök napozni egy férfi mellé, aki imakönyvet lapoz és halkan mormolja, de inkább énekli a szöveget. Minden lapozáskor végig is simítja az egész lapot alulról felfelé. Meg kell mondjam, életem talán legmegnyugtatóbb pár percét töltöm így el, teljes biztonságérzetben és békében. Leírhatatlan. Mai napig időnként, esténként felidézem a pillanatot. Gondolatban felmegyek a tetőre, leülök a férfi mellé, és próbálok emlékezni a halk mormolásra, de legalább az érzésre.  

Világi dolgaim sürgetnek, délután indul a vonat Agrába. A templomból kijőve bóklászni indulok. Sétálgatok a nyitott ajtajú boltok között. Természetesen a ruhák, anyagok érdekelnek legjobban. Szeretnék egy salwar kameezt (lenge, buggyos nadrág tunikával és sállal) de a boltban csak az anyagot lehet megvásárolni. Keresni kellene egy szabót, aki megvarrja, nem lenne olcsó mulatság. Egy hölgy válogat éppen az unokahúgával, aki Angliában él, épp szabadságát tölti. Az eladók boldog mosollyal szedik le a polcokról az anyagokat. Már legalább tízet néztünk meg és egyik gyönyörűbb, mint a másik. A hölgy végül nem vásárol, de ez az eladót nem zavarja, békésen elkezdi visszacsomagolni az anyagokat. Továbbállok, majd észreveszem, hogy a fényképezőmet a boltban felejtettem. Visszafelé indulok, de már fut velem szemben az eladó és hozza a gépet. Figyelmeztet, hogy vigyázzak jobban. Nem könnyű, annyi inger ér, hogy nem is tudom mire figyeljek. Később „kifog” egy biciklis riksás. Felajánlja, hogy elvisz egy másik templomba (Karni Mata), ami hasonló az Aranytemplomhoz  - 100 rupiért. Hindu templomba érkezem, ez alapján készült szikh párja. Egyébként a Guru Nanak által alapított szikhizmusról úgy tudtam, hogy a hindu és muszlim filozófiát ötvözi. 2 év múlva egy indiai kulturális antropológussal hoz össze jósorsom, aki azt mondja, hogy színtiszta hinduizmus. Ő csak tudja… Vissza szintén 100 rupiért hoz a riksás, mert biztos félreértettem az árat, mert 100 oda és 100 vissza. Ez is jó üzletpolitika. Ok, sietek, mert el kell érnem a vonatot, de kezdek nyűgös lenni a riksásokra. Persze az úton visszafelé be kellene mennem a riksás által ajánlott boltokba vásárolni. Kell a jutalék, mert taníttatni kell a lányát, hogy jó férjet kaphasson. Nekem meg még utaznom kell 3 hétig, mondom, de adok némi baksist.

Délután vonatra szállok és a vonaton töltött éjszaka után a következő állomás Agra. Ezen a vonaton egy emeleti helyet kaptam. Rövidesen megérkeznek az utitársak is. Egy idősebb hölgy, majd egy anyuka a kisfiával. A férj máshol ül, a férfiak között. A fiatalasszony gondosan betolja és odaláncolja a bőröndjeiket az ülések alá. A sajátomat felraktam az emeletre, elférünk. Rövidesen elunom magamat fent és mivel alattam nincs senki, lekászálódok. Szóba elegyedünk az asszonynéppel, felváltva dajkáljuk a 3 éves forma fiúcskát. Én „hőc-hőc-katonázok” vele kicsit. Tágra nyílt szemekkel figyeli az idegen szavakat és neki is tetszik, mikor a térdeim közé ejtem. Később az idősebb hölgy megkínál a házi kosztjából. Örömmel elfogadok pár falatot. Megdicsérem, hiszen igazán finom. Az utazók gyakran visznek zárható fém edényben ételt magukkal. Roti és valamilyen dhal, vagy birjani szerű rizs kerül elő általában. A hölgy párszi, a perzsa közösség tagja. Általában kereskedők és jómódúak, mert ügyesen üzletelnek és támogatják egymást. Mesél a családjáról, sikeres fiáról. „Tűzimádók” és zöld ruhában mennek férjhez (hinduk pirosban). Hát ez fontos infó egy nőnek. Mivel érdekelt az, hogy kik is a párszik, miután hazajöttem utána néztem a dolognak. Kiderült, hogy ők helyezik el halottaikat a „Hallgatás tornyában”. Ráadásul megtudtam, hogy Freddie Mercury  is zoroasztriánus volt és Indiában tanult, zenét is. Erről olvashatsz a wikipédián. https://hu.wikipedia.org/wiki/Freddie_Mercury

Később hoznak vacsorát is, veszek egy tálka birjanit, majd elalszom.