2013.02.15.  Hajnali sötétben elvitetem magam az Ildi által ajánlott Hotel Lake Shoreba (100 RS). A szállodában, ami a Pichola tóra néz nincs hely, átirányítanak pár utcával arrébb. Az óriási szoba az emeleten van (500 RS) és az ablaka a tóra néz. Kis szundítás után átmegyek reggelizni a Lake Shoreba és csodálom a látványt, míg az európai reggelit – omlettet majszolom. Jelzem Chandrának, hogy megérkeztem.  Riksát küld értem és az irodájában (nyitott, apró szobácska) megbeszéljük mi legyen a napi program. A rikshás körbe visz a városon. Első állomásunk a Saheliyon-ki-Bari (Széhelijon), a királyi hölgyek kertje. A bejáratnál egy guide fogad és bemutatja hogyan fogadták a hölgyeket. Az út melletti szökőkút vízsugarai megemelkednek, így nekem is hercegnői fogadtatásban lehet részem. Körbe vezet a csodás kerten. Fotókat készít rólam a Lótusz medencénél és a kert több szép pontján. Nem is kér sokat a szolgáltatásért. Ezután a Monsoon Palacet (Sajjan Garh) látogatjuk meg a hegytetőn, ahova a nyári meleg elől vonult el az uralkodói család. A palotát kellemes fuvallat járja át és a levegőt a keskeny csatornákban folyó víz és vízsugarak hűsítették hajdanán. A kilátás fenomenális. A messzi dombok, völgyek, hegyek látványától nagyon nehéz elszakadni. Kanyargós ösvényen ereszkedünk le a Lake Pichola partjára. Messziről megnézem a Jag Mandir palotát. Lehetne csónakázni az 1362-ben mesterséges úton, India térképének mintájára kiásott tavon, valamelyik kisebb palotánál kikötni, de erre nem vágyom. A nap utolsó látványossága a City Palace. Az óriási palota egyik része puccos szálloda, a másik része felbecsülhetetlen értékekkel telezsúfolt múzeum. Nem veszek fotós jegyet. Kár is lett volna, képtelenség és felesleges lefotózni a tárlókban lévő hihetetlen gazdag gyűjteményt. Órákat lehet eltölteni szobáról-szobára járva, tetőkertben sétálgatva. A palotalátogatás után Chandrához riksázom és megbeszéljük a másnapi tervet. Taxival utazom a kb. 100 km-re lévő Kumbhalgarhba. Chandra azt ajánlja, hogy költözzek közelebb a központba, egy olcsóbb szobába. Megspórolom a riksát oda-vissza (200 RS) a szobán spórolok 300-at. Ezt a napi 500 RS-t fordítsam csillagtúrákra. Megfogadom a tanácsot és megkérem, hogy vegyen nekem vonatjegyet Jaisalmerbe. Visszamegyek a szállodába, kifizetem az éjszakát. 

2013.02.16. Kora hajnalban kelek és sötétben lebotorkálok az utcára a taxit várva. Persze a sofőr srácnak nemigen van vekkere, mert én ébresztem, így vagy egy órát ácsorgok a sarkon, míg rámvirrad. Kárpótlásul először a csontkovács bácsihoz megyünk, aki egy kis szobácskában rendel. Néhány indiai férfival körbe ülünk és természetesen engem vizsgál meg először. Pár szakavatott mozdulattal helyre pattintja a bokámat és a lábujjaimat és olyan csontokat, amikről nem is tudok, hogy a lábfejemben vannak. Néhány sikkantással és „No extra wolk” utasítással készen is vagyunk. Míg visszatekerem a fáslit a lábamra, már a következő páciens vállát rakja helyre. Elégedetten nyugtázom, hogy a férfi még jobban jajgat, mint én. Kérdezem mennyi a fizetség? A taxis srác azt mondja 50 RS. Kifizetem és kisántikálok a taxihoz. Utazás közben kezdek gondolkodni, hogy igazán adhattam volna a dupláját is, hiszen a mentősnek is annyit adtam. Már mindegy, bámulom a tájat az úton és elrágcsálok némi maradék kekszet reggelire. 

Az Aravalli hegységben lévő Kumbhalgarhba korán érkezünk. Szeles, hideg a reggel és óriási területet kell besántikálnom. A XV. században épült erődbe 7 kapun át lehet feljutni és kiterjedt védművein belül több kis templomocskát is bejárok. Az 1050 m magasságban lévő fellegvárból kitűnő a rálátás a vidékre. Egyik pontján hosszan üldögélek és szemlélem a tájat. Itt vélem megérteni, hogy a hegymászók miért másznak. Gondolom többek közt a páratlan kilátásért. Felkapaszkodom a vár tetejére, ahol újabb megpróbáltatás vár a komfortzónámra. Egy számomra keskeny pallón kell átsétálni a magasban egy kupolához, ahol úgy érzem, hogy a világ tetején állok. Pedig nem.  

Kifáradtam és megéheztem a szélben, ezért a bejáratnál lévő étteremben nagyon finom és laktató ételt rendelek. Panír (sajt) zöldségekkel, jó sok ghivel, paradicsomos szósszal. Nem is kívánok már többet enni, csak este néhány banánt.

Két óra körül jár az idő, tovább utazunk Ranakpurba. Kopár, vörös kővel borított vidéken, parcellákra osztott földek mellett visz az utunk. Mintha egy bollywoodi filmbe csöppennék, messziről, száriba öltözött nők csoportját látom libasorban haladni a földeken. Másutt tehén hajtotta vízkiemelővel locsolják a száraz földet. Csodás, de zord tájon haladunk keresztül, míg elérjük a XV. században, fehér márványból faragott templomkomplexumot, ami a jainák 5 zarándokhelyének egyike. Különleges és aprólékosan mintázott márványfaragványok díszítik a templomot. Az első guru, Adinath szobraiból megszámlálhatatlan mennyiségűt látni, bár nem igazán értem, ezt a sokaságot. Egy oldalsó kisebb szentély meglátogatása után visszaindulunk Udaipurba Chandrához, aki rossz dátumra vette meg a vonatjegyem, ezért újat kérek (persze törlési díjért). Elfoglalom az új szobát. Mit ne mondjak, olcsó húsnak híg a leve. Épp most slagozták ki a fürdőt, de hagy maga után kívánnivalót a tisztaság. Egy keskeny polcra újságpapírt terítek, arra rakok 1-2 dolgot, de szokás szerint a zsákomban marad minden és örülök, hogy van hálózsákom, mert a lepedőre nem szívesen feküdnék nélküle. Nem baj csak alszom egyet és reggel ismét útnak indulok.

2013.02.17. Reggeli teázás után (gyömbéres végre) csoportos kirándulásra indulunk egy kisbusszal. Chandra ugyan sorolta a meglátogatandó helyeket, de akkor nem tudtam megjegyezni a neveket. Útban Haldighati felé a buszon egy fiatal mérnökkel beszélgetek, majd egy USA-ban élő indiai bácsi tart szóval. Vinod Bhai végül egész úton velem tart. Majd 2014-ben meglátogat Budapesten és 2015-ben egy hetet utazunk együtt Ladakhban. Először egy rishi (szent ember) fagyökerek közt lévő barlangját látogatjuk meg. Átellenben pedig egy ló sírját. Kissé fura, hogy egy lónak mauzóleumot állítanak, de nem akármilyen lóról van ám szó. Akbar a Rajputok (a rajputok rokonságát a magyarokkal az indiai történészek is elfogadják) területeit, Mewart is be akarta kebelezni, ezért 1576 nyarán a területen 3 órás csata zajlott. Akbar hadserege Rana Pratap Singh Rajput herceg seregével ütközött meg. A Rana serege vesztésre állt és kénytelen volt visszavonulni. A legenda szerint a herceg lova Chetak rátámadt a császári harci elefántra, majd a visszavonuláskor sebesült gazdájával a hátán nagy távolságot tett meg gyors iramban. Végül átugrott valamit, mikoris eltört a lába. Hogy volt, hogy nem volt, Csetak olyan híres lett, hogy az Udaipur-Delhi közt közlekedő szupergyors vonat is a nevét viseli. Haldighati várában a csatát falfestmények, terepasztal jeleníti meg és színvonalas panoptikum van berendezve.

Nathwarába korán érkezünk. A templomba vezető úton két nászutas párral beszélgetek. Csak 1 óra múlva lehet bemenni a templomba, így visszamegyek a piacra és eszem egy tárcsán, frissen készített finom paradicsomos ételt, ghin pirított zsemleféleséggel. Srinatji templomába semmit nem szabad bevinni, minden értékünket le kell adnunk és külön helyre irányítják a férfiakat és nőket. Semmit nem értek, csak várakozom a szorosan hullámzó, mozgolódó tömegben. Egyszer csak látom, hogy a férfiak gyors iramban futnak el előttünk, majd a nők sorompóját is megnyitják és tol-lökdös befelé a tömeg. Egy terem bejáratánál szorulok, ahol egy lány meséli a társának, hogy a teremben Krisna egyik formájának szobrát őrzik, akit naponta háromszor új díszbe öltöztetnek. Na erre már én is kíváncsi vagyok. Benyomakodok a terembe és még egy pillantást vethetek egy fekete kis UFO-ra, majd behúzzák a függönyt és kiterelik a tömeget. Kábult vagyok, nem értem mi történt. Távol álljon tőlem, hogy Krisna minőségét megkérdőjelezzem. Elfogadom a bálványimádás azon állítását, hogy az istenség esetleg a tárgyhoz köthető valahogyan. Szükséges a rituálé, stb. de ezért az 5 percért utaznak emberek órákat és tülekednek? Mindamellett, ha úgy adódna, ismét utaznék ennyit, hogy jobban megnézhessem azt a szobrot és átélhessem azt a hangulatot. Bolyonok még a templom különböző részeiben. Van konyha, tanuló szoba. Mire kitalálok már senki nincs az udvaron a csoportból, így keresek egy riksát és visszavitetem magam a buszhoz. Udaipurban kiderül, hogy Chandra ismét rossz dátumra vett vonatjegyet. Törlési díjat kér (szerintem ez a napi baksisa) és azt mondja, akkor vegyem meg magam a jegyem másnap. A közeli étkezőben vacsorázom. Nap közben banánt és kekszet ettem, így két adagot kérek a sarkon kapható tojásételből.

2013.02.18. Az elmaradhatatlan reggeli csáj és színes kurkumás, zöldséges rizs reggeli után elbattyogok az állomásra és megveszem a jegyemet Jaisalmerbe. Ladies quataval akad még hely. Kicsekkolok a szobából és Chandra "irodájába" megyek. Estére vesz nekem buszjegyet Jodhpurba (remélem ma estére). Nála hagyom a zsákjaimat és kikérdezem, hogy mi a terv mára. Chittorgarhba küld, ahová a közeli busz állomásról induló public busszal utazhatok. Elmondja, hogy a riksáért max. 40 RS-t fizessek. A buszmegállóban szépen sorakoznak a buszok, de nem találok olyan célállomást amire emlékszem. Chattisgarh jár az eszemben, arról már olvastam, bár egészen más irányban van. Visszamegyek Chandrához és leíratom Chittorgarh nevét egy papírra. Így már kapok jegyet. 2,5 óra az út de elég korán van, nincs tömve a busz. Chittorgarhba érve riksást keresek és ragaszkodom a 40 RS viteldíjhoz. Mindenki rázza a fejét, míg egy idősebb riksás rááll az alkura. Ha a hülye turistával nem lehet értekezni, akkor demonstrálni kell a tényeket. Elvisz az erőd bejáratához és azt mondja eddig 40 RS. Ha akarsz gyalogolhatsz, de nézz fel mekkora területet kell bejárnod. Nem terveztem ide jönni, semmit nem tudok Rajasthan legnagyobb erődítményéről. Elővesz egy térképet és megmutatja a látnivalókat és hogy gyalog egész nap sem járnám be a 3 négyzetkilométernyi területet. Végül 250 RS viteldíjban állapodunk meg. Egy igazi üzletember így működik. Először kicsit orrontottam rá, de valóban így volt ésszerű a várlátogatás. Több kapun haladunk át és először a palota romjainál állunk meg. Bóklászom a romok közt, fotózok, majd visszaülök a riksába és haladhatunk tovább. Megállunk néhány templomnál, majd egy toronynál, ami zárva van, mert több öngyilkos onnan ugrott le. Egy kapunyílásnál azt mondja, hogy menjek és nézzem meg a kilátást. Fenséges. Kiülök a kövek szélére. Amerre a szem ellát sík területet látok. A távolban hegyeket és olyan a látvány, mintha a síkság beszakadt volna, mint egy lavór. Üldögélek és próbálom a retinámba égetni a látványt. Különös érzéseim vannak, valami megfoghatatlan vibrációt érzek és nem tudok elszakadni a helytől. A riksás bácsi értem jön, mennünk kell. Mondom neki, hogy miket érzek. Azt mondja nem csodálja, hiszen azon a síkságon nagy csaták folytak, sokan haltak meg. A VIII-XVI. sz. között sokszor ostromolták a várat és háromszor esett el. A végső küzdelemre az összes férfi kirontott, hogy csatában haljon meg és az összes nő a gyerekekkel tűzbe ugrott, hogy ne kerüljenek fogságba. Mindig végigborzongok, mikor erre gondolok. A rajput erődök a birodalom fölemelkedéséről, a hatalmi harcokról, árulásról, irigységről, és belső háborúkról tanúskodnak. A királyok bátorságáról és bűneiről, a királynők erényeiről és belső harcairól.

Mewar állam  legfőbb erődjének, Chittorgarh történetének központi alakja Padmavati, a 13-14. században élt királynő (rani). Padmavati Sinhala (Sri Lanka) királyának gyönyörűséges lánya volt. Ratan Senhez, Mewar királyához is eljutott szépségének híre. El is indult hát jóginak öltözve a követőivel Sri Lanka felé, ahol először titokban próbált Padmavati közelébe férkőzni, majd harcban nyerte el végleg a kezét. Hazafelé is viszontagságos útjuk volt. Az óceán haragra gerjedt, hullámsírba ölte a kísérőket, és próbára tette a király szerelmét is, de végül hazavihette Padmavatit második feleségnek. :-) Ugyanis a szerelme már egyszer kiállta a próbát az első felesége, Nagmati kapcsán... :-) Ám a két rani, Nagmati és Padmavati rivalizálni kezdett egymással. Mindeközben Delhi muzulmán szultánjához, Allaudin Khaljihoz is eljutott Padmavati szépségének a híre. El is indult bevenni a Mewar fővárosának az erődjét. Mivel nem sikerült neki, béketárgyalást színlelve Delhibe csalta Ratan Sen királyt, és tömlöcbe vetette. Közben a szomszédos rajput király, Devpal szintén szemet vetett Padmavatira és megkérte a kezét. Ezalatt Ratan Sent kiszabadították a csapatai és visszaérve rögtön meg akarta büntetni Devpalt. A harcban azonban egyikük sem maradt életben és a szultán újra megtámadta az erődöt. A meggyengült katonaság már nem tudta megvédeni a várat. Mikor már a csata veszni látszott a katonák kirohantak, az asszonyok pedig, Nagmati és Padmavati vezetésével tömegesen tűzbe vetették magukat. A szultán csak egy üres, vérben fürdő, lángoló erődbe vonulhatott be, nem maradt senki, akit leigázhatott volna. És persze Padmavati sem lett az övé...

A történetből készített film http://hundia.hu/2018/04/30/padmaavat-2018/ súlyos vitákat szült a történet eltérő értelmezései miatt, mert nehéz pontosan látni, mi a legenda és mi a valóság a fennmaradt történetből...

A Győzelmi torony szűk feljárója hindu mitológiai alakokkal díszesen faragott és a felső szintről csodás kilátás nyílik a vár területére. A Padmini palota rózsakertje és a táj szintén gyönyörű. Megállunk még egy Shiva templomnál. Az udvaron számtalan lingam közt kakasok masíroznak, itt-ott megtisztelve a kőkupacokat. A békét egy őrült férfi borítja fel, aki felrohan az oltárhoz, hasra vágódik és őrjöngve ordibál valamit. Szerencsére van ott egy pandit (pap), aki lecsillapítja. Ideje visszaindulnom Udaipurba. A riksás még kér 50 RS borravalót, mert extra időt töltöttem el, más turisták gyorsabbak, ő pedig jól viselte a gondom. Ebben igaza van, szívesen adok baksist. Rövidesen indul a busz Udaipurba. Az első sorban találok helyet, de rövidesen megtelik a busz és a folyosó is dugig van emberekkel. A busz elülső falán lévő üres elsősegély dobozról egy istenség vigyáz ránk, lassan ilyenek lesznek az itthoni kórházakban is. A mellettem ülő fiatalasszonnyal kézjelekkel beszélgetünk. Szép henna minta van a tenyerén. Egy idősebb nőnek is helyet szorítunk, majd a lábunknál is ülnek már emberek. Udaipurban még futja az idő egy eggfoodra. A fiúk már rögvest két adagot készítenek. Én lehetek a dupla adagos nő, mert sem tojásételből, sem másból nem lakok jól egy adaggal, hiszen ma is banánon  és kekszen éltem.

Éjszakai buszon utazom Jodhpurba. Ahogy fekszem az emeleti koporsószerű dobozban a csodálatos holdvilágos, csillagos eget csodálom. A busz folyamatosan lefelé halad. Ahogy a fényszórója megvilágítja az útszéli fákat, olyan, mintha egy tündérmesében utaznék. Alszom kicsit, majd a szokásos éjszakai megálló után újabb szendergés következik. Különös feelingje van az éjszakai buszozásnak is. A monoton búgás, rázkódás, meg-megállás nem enged mély alvást, talán ezért is hagy különleges emléket.