2013.02.10. Valahogy a reggelek kissé nehezebben indulnak Indiában. Otthon az 5:40-es óracsörgés ugraszt ki az ágyból és kezdődhet a napi rutin. Itt valamikor nagyon hajnalban a müezzin megnyugtató énekére ébredek, ami vissza is lebegtet az álomba, mert tudom, hogy még szundíthatok egy kicsit. Mikor végleg felébredek, reggelit kell vadásznom, ami Agrában nem megy olyan könnyen, így általában Adilnál kötök ki, aki elszalasztja valamelyik beosztottját reggeliért. Talán a város másik végéből (az időt tekintve) hoz 2 vékony szelet kenyér között valami édes tekercset (jelabit) és természetesen egy nylonzacsó csájt. Hááátt, reggelire nass kenyérrel…, OK, éhes vagyok, meg még leszek is. Nah, ez a kis reggeli molyolás pont elég volt arra, hogy lekéssem a Fatehpur Sikribe tartó buszt. A buszmegállóban egy orosz lány szintén tanácstalan és eltökélten áll ellent a taxisok hadának. Próbálok a lánnyal egyezkedni, hogy menjünk taxival, de ragaszkodik a nem közlekedő buszhoz. Nagy nehezen megértetem vele, hogy nincs más választásunk, így legalább felezhetjük a taxi költséget. Szerencsére a mellém adott kísérő nem hagyott magamra, így visszamegyünk Adilhoz, aki jutányosabb áron intéz taxit nekünk. Mit ne mondjak így kényelmes az út, ráadásul ki is kerüljük a katonai járművek áthaladása miatt feltorlódott kocsisort és „egérúton” érkezünk Fatehpur Sikribe. Út közben beszélgetnék az orosz lánnyal, de meglehetősen elutasító. Ő is egyedül utazik már egy ideje és kissé „besokallt”, ahogy látom. Fáj a feje, próbálok algopyrint adni neki, amit hosszas rábeszélés után fogad csak el, de mikor beérünk a főkapun, megenyhülve mondja: használt a gyógyszered. Beszédesebbé is válik, próbálom tanítani, hogy kevesebb ellenállással, a megfelelő helyről érkező segítséget elfogadva könnyebb utazni. 

A város egyik részébe a belépés ingyenes, de rögtön ott terem egy guide. Mutatom a pénztárcám, hogy szinte alig van nálam pénz, nem akarok vezetőt. Nem baj, ő akkor is jön velünk és minden tudnivalót el is mond.

A város Akbar uralkodása alatt épült és 1571-85 között a Mogul birodalom fővárosa volt. Hogy a város hogyan állt vízzel azt nem tudom, de a birodalmi hódítás útvonalától távolra került, így a fővárost Lahorba helyezték a perzsa-afgán támadások miatt is.

Egyik rendkívül látványos, kedvenc filmem (Jodhaa Akbar) éppen Akbarról szól http://www.bollywoodmagic.hu/jodhaaakbar.php és Indu Sundaresan: Huszadik feleség c. könyvében és folytatásában, a Rózsaünnepben is olvashatunk róla és a városról. Gyanakszom, hogy egy másik kedvencemben is feltűnik néhány épület, de arra most nem esküszöm, újra kéne néznem sokadszor. A Tarsem Singh által rendezett , lenyűgöző képi világú, Zuhanás c. filmet még idiai utam előtt láttam. https://videa.hu/videok/film-animacio/zuhanas-2006-magyar-drama-fantasy-kaland-X7v1POuTdqO70DjZ).

Előbb az ingyenesen megtekinthető részt nézzük meg, utána a fizetőst. A csodás vörös kőből készült paloták a mai napig inspirálják az építészeket. Végig járjuk a mogul császári városok szokásos épületeit. A nyilvános és magán kihallgatás épületeit, kincstárat, hárem palotáit. Elképzelem, hogy a forró napokon a "járda" kövezetébe vájt kis csatornákban víz csörgedezett, hogy hűsítse a levegőt és az épületeket libbenő, színes textilek árnyékolták. Így csupaszon, kvázi élettelenül is fenséges a látvány. A Jama Masjid mecsetben szokás szerint mezítláb kell a galambsz@arban is lépkedni, de a nagyobb baj az, hogy egy darázsba sikerül belelépnem, ami jól belefúrja a fullánkját a sarkamba. Rögtön ott terem a segítség. Egy fiúcska már jön is egy fél citrommal és „for free” lekezeli a sarkam. Az érzet kicsit enyhül, de nem az igazi. Innentől pár napig kissé furán lépek a sarkamra, talán ez is közrejátszik a későbbi balesetben. Gájdunk egy lépcsőt is mutat, ami az Agrába vezető alagútba torkollik. Az alagút olyan magas, hogy lóháton át lehetett kelni benne Agrába. Az alagútról Orchhában, a templom plafonján láttam festményt.

Salim Chishti síremléke a legcsodálatosabb építmény a területen. A szufi szent tanította Akbart és hosszú várakozás után fiú örököst jósolt neki. Akbar hálája jeléül emeltette a lyukacsos, finoman csipkézett márvány síremléket. Minden rábeszélés ellenére sikerül nem vennem lyukacsos márvány elefántot és minden mást sem, de itt a vezetőnk csak belevisz a pénzköltésbe. A Szent sírjára vásárolt terítő-virág csomag árát a helyi gyerekek iskoláztatására fordítják – mondja. Jó, most már tényleg üres a pénztárcám. Tisztelettel körbejárom én is a szent sírját, közben megtudom, hogy a koporsóknak kinéző kőtömbök előkelő emberek sírjai. A külső körben vannak a nők, míg a belsőben a férfiak sírjai. A Szent sírjánál elveszik tőlem a csomagot. A terítőt a sírra borítják a halom tetejére, rászórják a virágokat, majd egy seprűvel rituálisan megtisztítanak. A csomagban piros madzag is van. Azt a márvány falra kell kötni és egyben kívánhatok is valamit.

Fáradtan érünk vissza Agrába, ahol az orosz lány vonatjegyét is megvásárolja Adil és kiviteti az állomásra. Orchhába utazik, hát elküldöm a nekem jól bevált Homstaybe Ericahoz. Cserébe megbízható jaipuri címet kapok.

2013.02.11 Betelt a memóriakártyám, DVD-t kell felhajtanom, de nem találok, viszont a szállodával szemben meglehetősen borsos áron kiírja egy srác a fotóimat. A technika azóta rengeteget fejlődött, már ilyesmivel nem kell bajlódni. Ilyenkor elgondolkodom, milyen lehetett mondjuk 10 évvel ezelőtt utazni. Kár, hogy abból kimaradtam.

Délután indulok Jaipurba, ahol újabb CS-s host vár rám. Adil visz el a buszmegállóba és felrak egy „tourist” buszra, ahol csak fehérek utaznak. Hálás vagyok Adil Khannak, mert sok hasznos tanácsokkal látott el és segítségével óvatosan merültem bele az Indiában való utazás rejtelmeibe. Nagyon jó emberismerettel rendelkezik, spirituális tanításokat is megoszt az arra nyitott vendégeivel és nem érezteti azt a nyomást a vásárlásra, ami egyébként egész Indiában tapasztalható. 

2013.02.08. Reggel Orchhaba utazom. Adil vette a vonatjegyet előző nap és egyeztettünk egy szállást is. Mindkettőnknek tetszik a Tripadvisoron talált Home Stay nevű olcsó hely. Kivisz az állomásra és útnak indulok Jansi felé. Onnan auto riksával utazom kb. még fél órát Orchhaba, ami igen élvezetes, zajos és kissé veszélyesnek tűnő utazás. Kerülgetjük a járműveket, időnként az utolsó pillanatban kerüljük el a szembe jövőt. Könnyen rátalálunk a 2 házikóból álló szállásra, ahol egy svájci hölgy, Erica nyit kaput. Ott lakik és kibérelte a 3 ágyas kis kulipintyót egy hónapra. Invitál nézzem meg és ha tetszik, osztozunk az áron. Persze, így nekem is jobb lesz. A riksással megbeszélem, hogy másnap késő délután visszajön értem és visszavisz az állomásra. Lepakolok, beszélgetünk kicsit Ericaval. Egy kifeszített madzagon lógnak az indiai stílusú ruhái, de egyiket sem Indiában vette. Párizsban, Londonban, Svájcban, és ki tudja még melyik európai városban. Mesél a mindennapokról. A gyerekekkel sokat törődik, akik most is köré csoportosulnak. Kinek a térdén lévő bibit köti be, kivel játszik. Később útnak indulok a faluba. A dombról torony iránt indulok a Betwa folyó partján fekvő XVI-XVII. századi uralkodói síremlékekhez, ahol a naplementét fényképezem. Érdekes érzés a még meleg kövön ülve az egyre hűvösödő levegőt érezni a bőrömön. A látványt pedig egy kövön guggolva dolgát végző fiúcska teszi érdekesebbé. Hát igen, pl. vonatból kitekintve láthatunk kerítések mellett sorakozó férfiakat folyó ügyeiket intézve. Vidéken ez könnyen előfordulhat.  Kezd betelni a memóriakártya, törölnöm kell fotókat. A nagy igyekezetben a napszemüvegemet az egyik kövön felejtem. Kisvártatva hozza utánam egy másik látogató (voltunk a környéken vagy hárman is). Nem győzök hálálkodni. Visszamegyek a szállásra, ahol az udvaron összeverődött társasággal várom a szabad tűzön készült ízletes vacsorát. Thalit kapunk. Rizs, chapati és kis tálacskákban joghurt, főtt zöldség, dhal. A fiatalok Német- és Franciaországból érkeztek és a másik épületben alszanak. Tanulási-, munkalehetőségekről beszélgetnek, politizálnak. Vacsora után elkészítik számomra is a hagyományos indiai ágyat. A charpai életem legkényelmesebb ágya – persze fáradt és még mindig beteg vagyok. Át vagyok fagyva, jól esik a meleg takaró.

2013.02.09. Reggel Erica azzal fogad, hogy éjjel sokat köhögtem, később elvisz az ayurvédás doktorhoz. A reggeli igazán finom. Azt kapjuk, amit az iskolás gyerekeknek készítenek reggel. Fűszeres, csicseriborsóliszt bundába forgatott, forró olajban sütött kis krumpli karikákat. A „szakácslány” a serpenyő előtt guggol, mi körbe üljük. Mikor kisül egy adag, mindenkinek oszt egy kicsit, majd újabb adagot süt és oszt szét. Persze a csáj sem marad el. Itt is, mint általában mindenhol van tisztított víz. Reggeli után Erica szól a hely fiatal tulajdonosának, akivel jó haverságban van, hiszen nem először lakik ott. Ashok hozza a motorját és hárman motorozunk be a faluba. Ez az első motoros indiai élményem, nagyon élvezem. Ashok előttem a kormánynál telefonhívást kap, fel is veszi, de a hátam mögül Erica rászól: Ashok tudod, hogy nem szeretem, ha vezetés közben telefonálsz! Ashok engedelmesen megáll, elintézi a telefont, majd motorozunk tovább. A faluban egy nyitott elejű bodegánál állunk meg, ahol Erica elmondja a „doktornak”, hogy köhögök és kapok is rá megfelelő kanalas orvosságot. A dózis: igyak belőle valamennyit, mikor úgy gondolom. Mivel gyorsan akarok gyógyulni, valószínűleg kissé gyakrabban iszogattam az orvosságot a kelleténél. Később kis hasmenésfélém lesz, ezért csökkentem a dózist. Tény, hogy 2 nap múlva kutya bajom, végre megszabadulok a betegségtől. Ezután a közeli Lakshmi Narayan templomot nézem meg. A falakon, plafonon szép festmények vannak, bár a templom üres. Később kóborlok a faluban, nézelődöm a piacon, vásárolok egy réz Nataraja szobrot és Ganéshás festék tartót. Éppen időben érek vissza a szállásra, ahol a riksás már vár rám. Riksa után ismét vonatra szállok és visszautazom Agrába. Az estét ismét Adillal töltöm. Megbeszéljük a másnapi utazást Fatehpur Sikribe. Reggel majd valaki kivisz a helyi buszmegállóba és „local” - helyi busszal utazom a tervek szerint.

2013.02.07. Reggel a vonaton szokás szerint érkezik a csájt kínáló fiú. Meleg tejbe filteres teát áztat. Hát ez nem annyira finom, de ez van. Nincs apróm. Nem baj majd visszajön, ha tud visszaadni, a teát pedig odanyújtja nekem. OK, nem sok fehér nő van a vonaton, biztos megtalál. Miután végigmegy a vonton, meg is érkezik és végre kifizethetem a komoly összeget 10 RS = 45 Ft.

Izgatott vagyok, mert késik a vonat, aggódom nehogy fent maradjak és ki tudja hova érkezzek. Próbálom értesíteni Adilt, aki elméletileg az állomáson vár rám. A zűr tárgya, hogy lehagytam India, vagy Uttar Prades hívószámát, vagy ki tudja mit, így a kártyán lévő Jaisalmeri számot hívom és kérem Issackot, hogy a Tripadvisoron keresztül vegyék fel a kapcsolatot Adillal. Indiában minden lehetséges, ezt imádom. Rövidesen hív Adil, kérdi mennyit késik a vonat. Hát azt én honnan tudjam? Akkor hol vagyok? Hát leginkább vonaton… Szokás szerint megnyugtat, hogy minden rendben lesz. Csetelésünk során tanultam meg tőle, hogy: Mindig minden akkor és úgy történik, amikor és ahogyan kell. Továbbá: ne aggódj, úgy gyere, hogy tudd, minden jó lesz… Nagyon nehéz ezt elhinni - főleg alkalmazni is a gondolkodásomban - a mai napig is, de valahogy tényleg úgy szokott lenni. Korrelál az „úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna” mondásunkkal.

Adil vadi új, fehér Toyotájával vár az agrai állomáson. Annyira új, hogy még csak barátokat szállított vele és minden porcikája le is van nylonozva, újságpapír a padlón. Elvisz egy szállodába a Taj közelébe. Meghív reggelire. Dosat eszünk, ami ott finom. Egyiken sem vagyunk oda a krumpliért, ami egyébként finom, fűszeres tölteléke a sós, palacsintaszerű dosanak. Míg készül a reggeli az élményeimet mesélem, végül megtanít, hogy evés után az asztalra készített kis üvegtálban lévő apró kandizscukor-ánizs keverékkel frissíthetjük a leheletünket, valamint ez a keverék az emésztést is segíti.

Ruhát és hajat kéne mosnom, de nincs meleg víz. A szállodában gyorsan kerítenek egy jó nagy merülő forralót. A langyos vízben hajat mosok, majd a ruháimat is. Öblítés persze hideg vízben történik. Hosszú ideig tart, megérkezik Adil. Kérdezem tőle hova teregethetek. Körbe mutat a szobában. Valószínű mindenki így csinálja, hiszen az ajtó deszkáin látható a felpattogzódás, korhadás. Szerte a szobában lógnak, ágyon fekszenek a teregetett ruhák és elindulok a Taj Mahalt megnézni. Adil azt tanácsolja, hogy kb. 2 órát szánjak a nézelődésre, ne fogadjak gájdot. Riksára ültet és meghagyja, hogy hívjam, ha végeztem, küld értem valakit. A bejáratnál megveszem a jegyem (akkor 750 RS). Természetesen ajánlkoznak a vezetők, de hárítom az ajánlatot, mondván nekem van. Kérdezik ki az és a nevet hallva nem is próbálkoznak további üzleteléssel. Sorba állok, amit nagy hangzavar követ, hiszen a férfi sorba állok. Valaki odajön és elmutogatja, hogy álljak a női sorba. Én vagyok a lüke, hiszen a női sor rövidebb, de az valahogy távolabb esik. A biztonsági kapuknál motozás után kapunk fél liter vizet is, hiszen semmit nem szabad bevinni. Beérve a Taj területére először a kapu féldrágakő berakásait javító munkásokat figyelem. Végre csodás napsütés van, így lassan közelítek a kertben a Taj épületéhez. Figyelem a színes száriba öltözött nőket. Fényképezzük egymást. Felmegyek a talapzatra, ahová mezítláb, vagy kék nylonnal a cipőnkön mehetünk fel. Körbe járom az épületet. A Jamuna felőli oldalon bámészkodom. Figyelem a folyót és a Vörös Erődöt. Mellém szegődik egy „kocka” fiatalember. Valamilyen mérnök. A fotókat is mérnöki beállítással rendeli meg, csekkolja, hogy jól sikerült-e, majd újat kér, mert valami nem stimmel. Beszélgetünk kicsit tanulásról, munkáról és természetesen elérhetőséget cserélünk. Felmerül bennem, hogy valami hamis mail címet kéne megadnom, mert már túl sok új FB ismerősöm lett, de nem írok senkinek és végül nem is kapok levelet. Kontaktgyűjtők, hátha valamire jó lesz…Hallok magyar hangokat is, de jó messzire elkerülöm a tulajdonosait.

Adil elmondja, hogy OK, hogy Shahjahan szerette a feleségét, hiszen 14 gyermeke született tőle, (romantikus története Indu Sundaresan: A huszadik feleség és Rózsaünnep című történelmi regényekben olvasható – izgalmas mindkettő) de a Taj Mahal igazából egy mogul szent kert. A muszlim paradicsom képzete szerint lett kialakítva a négy folyóval, amelyekben víz, tej, bor és méz folyik. Persze azóta azt is olvastam, hogy eredetileg hindu templom volt és alatta (titkos és befalazott helyiségek vannak) lingamot találtak. (A mogulok a lehető legtöbb templomot, épületet átfaragták, átalakították saját stílusuk és hitük szerint.) Ki tudja mi az igazság? A Tajon belül fotózni nem szabadna, bár sikerül pár lesifotót lőnöm. A sírt szigorúan őrzik és terelik a népet, hiszen egyre szaporodik az érdeklődők száma a nap folyamán. Kis bámészkodás után ismét kívülről csodálom az építményt. Szakrális geometrián később megtanultam, hogy a Taj is az aranymetszés szabálya szerint épült. Mivel ez testünk aránya, így azt látjuk szépnek, ami ugyanilyen arányokat képvisel. Nagy múltú, híres cégek is ezen arány szerint tervezik eszközeiket, mint pl. az Apple. A bankkártyák mérete és a rajtuk elhelyezett felirat, logók készülnek aranymetszés szabályai szerint – hogy csak néhányat említsek. Mennem kell tovább, nem üldögélhetek túl sokáig a galambok röptét figyelve a tornyok körül. Hívom Adilt és elindulok kifelé.

A Taj előtt várakozva leszólít egy riksás, de intek, hogy várok valakit. Magyaráz valamit, de csak elhessegetem. Leparkol, odajön és közli, hogy őt küldte most Adil. Jót derülünk a nyakasságomon és elindulunk a Vörös Erőd felé. Kaptatón megyünk felfelé. Leszállok, hiszen egyedül is nehéz felfelé tekerni. Gyalogolunk egy darabon és beszélgetünk Jugnuval a riksással. Azt mondja, nem kell vizet vinnem magammal, de kellett volna, mert bent nem kapható. Szomjasan járom a forró délutáni napon az erődöt. Adiltól tudom, – és igaza van – hogy az agrai erőd szebb és éppebb, mint a delhii. Sajnos az aranyfüstöt az angolok lekaparták és a drágaköveket is kifeszegették a márványból. Szerencsére a márvány építmények megmaradtak és még így "meztelenül" is csodás látványt nyújtanak. - Egyébként rendkívüli élvezet volt most úgy olvasni Indu Sundaresan könyveit, hogy magam előtt láttam, ahogy a sereg bevonul az erőd kapuján és végig lovagol a magas védfalak között, hiszen én is ott masíroztam felfelé. - Az egyik kerengőben egy férfi készít rólam fotót, akinek ausztrál barátai magyar kivándorlók, így tudja hol van Budapest. Felkaptatok a toronyba, ahova Shahjahant a fia záratta őrült építkezési mániája és költekezése miatt. Eltűnődöm azon, hogy közel 400 éve ugyanígy láthatta a Tajt az erőd tornyából. A fáradtságos nap után Jugnu egy hangulatos étterembe visz. Nagy adag birjánit eszem, közben beszélgetünk. A koromat saccolja és kéri én is saccoljam az övét. Érdekes, hogy hasonló korúaknak gondoljuk egymást. Én 45 körülinek őt, ő 25 körülinek engem. Hiába, más az arcberendezésünk és a testfelépítésünk. Az indiaik testfelépítése eléggé változó, de általában légiesebb. Vékony csontozatúak, hosszabb végtagúak és általában nagyon szép a kezük szerintem. Persze biciklis riksás háta mögött ülve igen szépen formázott „biciklis” hátsóban is gyönyörködhet az utazó fehérnép. Természetesen utána végig hurcol a szokásos bevásárló körúton, ahol nem vásárolok semmit. Elvisz egy intarzia készítőhöz, akiről kiderül, hogy a valamelyik budapesti szálloda liftjében ő készítette a berakásokat. Nagyon pepecs meló szépen beágyazni a márványba a féldrágakő lapocskákat. Gyönyörűek, de nem akarok márvány poháralátétet hurcolni magammal még három héten át, és mit is kezdjek itthon vele. Mondta nem baj, vegyek egy gyönyörű asztalt, elküldik DHL-el. Az árára már nem is emlékszem, mert akkor sem akartam átszámolni a több hónapnyi keresetemet kitevő árat. 

Jugnu visszavisz Adil szőnyegboltjába. Mivel már nincsenek vásárlók az egyik gyönyörű szőnyegen ülve beszélgetünk Adillal. Közben megkínál az otthonról, ételhordóban kapott vacsorával, így hárman mártogatunk egy tálból az unokatesójával. Szülei vegyes – hindu-muszlim – házasok. Saccperkábé 34 éves. Egy faluban született egy szürke őszi napon, ezért a szeptember 15-ét nevezték ki születésnapjává. Hihetetlen, de ilyen még létezik Indiában. Mint legidősebb fiúnak, neki kell a családját eltartani. Taníttatni és férjhez adni 8 lánytestvérét - 2 még hátra van – és fizetni léha öccse (legkisebb gyermek) iskoláit, autóját. Nem könnyű legidősebb fiúnak lenni Indiában. Fél évet élt Ausztráliában, ahol szintén van üzlete, így elég jól érti a nem indiai kultúrát. Én mesélek arról, hogy egy cikkben azt olvastam, hogy az ősmagyar törzsekből 11 herceg India felé vándorolt és ott alapított 11 rajput hercegséget. Adil azt mondja, neki is vannak rajput ősei. Nevetgélünk a rokonságunkon, ami jól látható a fotónkon, nagyon hasonlítunk egymásra. Fáradt vagyok, így visszamegyek a közeli szállodába. A fiúk a szőnyegboltban alszanak a szokásos földre dobott matracokon. Van családjuk, de nem nagyon szeretnek hazamenni. Adil anyja gyakran „drámázik”. Nősülnie kellene, annak ellenére, hogy még nem ment minden lány férjhez a családból. Adil szereti a szabad életét, bár nagyon ügyelnie kell mit tesz, mert az ő viselkedése alapján ítélik meg a lányokat is.

A japji Sahibot érdemes legalább egyszer meghallgatni, azért, hogy megtapasztaljuk a rezgését.  

Később volt szerencsém részt venni egy Japji magyarázaton. Nagyon tudatosan felépített, gyönyörű szöveg. Talán egyszer ide írom....

Egy időben annyit hallgattam reggelente a Japjit, hogy az első slokajat magam is megtanultam és boldogan adtam elő később szikh utitársaimnak 2015-ben. Hadd közöljem itt ezt a slokát:

ik-o^Nkaar sat naam kartaa purakh nirbha-o nirvair akaal moorat ajoonee saibha^N gur parsaad.

One Universal Creator God. The Name Is Truth. Creative Being Personified. No Fear. No Hatred. Image Of The Undying, Beyond Birth, Self-Existent. By Guru's Grace ~

jap.

Chant And Meditate:

aad sach jugaad sach.

True In The Primal Beginning. True Throughout The Ages.

hai bhee sach naanak hosee bhee sach. ||1||

True Here And Now. O Nanak, Forever And Ever True. ||1||

Waheguru Ji Ka Khalsa, Waheguru Ji Ki Fateh (köszöntés)

2013.02.05. Még sötét van, mikor felzargatnak: végállomás, megérkeztünk Amritsarba. Sat Nam! (Üdvözlésként annyit tesz: Látlak téged, látom igaz természeted.) Résnyire nyílt szemekkel botorkálunk le a vonatról a franciákkal és letottyanunk egy padra. A stresszt oldandó elmajszolok egy banánt. Nyami, nem gázzal érlelt, finom ízletes banánok kaphatóak Indiában. Általános étrend kiegészítőmmé válik. Néha, mikor nem sikerül más ételhez jutni 3 banán, 2-3 guriga keksz tart életben (na azért elég messze voltam az éhenhalástól).

Kiolvastam, tehát tudom, hogy van ingyenes buszjárat az Aranytemplomhoz. Természetesen egy riksás állja utamat és addig huzakodunk, míg végre megmutatja: na nézd, ott ment el a busz. Mivel nincs más az állomáson vele kell mennem. Jó üzletpolitika. Nagy hátizsák a clook room-ba, mehetünk. Az úton persze szóba elegyedünk, mindkettőnknek van kérdése. Elmondom, hogy a zarándokszállásra akarok menni és 2 napja nem fürödtem. Ő sem annyira, mert irgalmatlan füstölő szaga van. Nyomban a rokonok szállodái felé veszi az irányt. Épp csak virrad, ilyenkor mindenki alszik. Ki-ki a recepció elé ledobott matracon horpasztva teljesíti az éjszakai recepciós szolgálatot. A harmadik helyen megengedik, hogy megfürödjek, sőt meleg víz is van. A riksás a szobában várakozik. Én meg tanakodok magamban, mennyire biztonságos ez a fürdési kísérlet. Végül gyorsan lemosakszom. A fiú az ágyon várakozik és felajánlja szolgálatait. Köszönöm nem kérek belőle, de meghallgatom a love storyját, mert érdekel. Nem az övé lesz az egyetlen és mindig ugyanazt hallom pepitában.

"Volt egy lány, akivel szerették egymást, de nem házasodhattak össze. Mielőtt a lányt férjhez adták azért elmentek egy szállodába…. jó volt. "

Még elmegy ő is a mosdóba, én pedig kapkodva a farmerkabátom belső zsebébe rejtek 2000 rupit, mivel a nagyobb összegű készpénzt amit Delhiben vettem ki az ATM-ből, a hátizsákomban tartom. Egyébként útlevél, bankkártya, telefon, pénz, fényképező állandóan a nyakamban lóg. Ezt a tanácsot kaptam és követem azóta is. Amit lehet ruha alá rejtve. Na és persze tartom magam a szolid, jól takaró ruházat, napszemüveg, sál a fejen rejtőzködő öltözködéshez is. A recepción még fényképezkedünk és nem kell fizetnem a fuvarért, fürdésért. Ez azóta is a leggyanúsabb momentum azon a napon, de ezt már míg élek nem tudom meg mi történt. Persze kapok névjegykártyát, ha szükség lenne még rá. Pffff, örülök hogy szabadultam és az Aranytemplom felé veszem az irányt. Felkeresem a zarándokszállást, megkérdem van-e hely. Persze, bár dugig van a földön fekvő hippi kinézetű, lézengő fiatalokkal. Beírom az adataimat a nagy könyvbe, egy fali szekrénybe elzárom a csomagjaimat és elindulok a templomba.

Beadom a cipőimet a megőrzőbe és mezítláb lépkedek a többiek után a gyékényszőnyegen a hideg szélben a templom felé. Lefagy a mezítlábam, de az Aranytemplom káprázatos, bódult vagyok az érzésektől. Végre élőben láthatom, érinthetem a mintás márvány kövezetet. Csodálhatom a domború aranyozott mintákat. Csinálom, amit a többiek, mosom a kezem-lábam, érintem és átlépem a küszöböt. Elhaladok a fa mellet, ahol a templom építésének a terve megszületett és a szentélyben egy szikh férfi olvassa a Japjit, a szikhek Bibliáját. Az "udvar" más szent fülkéiben, amit a közösség mártírjainak ajánlottak, ugyanaz a látvány fogad. Csodálom a kövezetet, az épületeket, a néhány fürdőzőt, hiszen aki a szent tóban megmerítkezik, az megtisztul. Egy kis elkerített épületet is látok a tóban. Bemerészkedek az üres helységbe és gyorsan lövök egy fotót. Szerencse, mert rögtön zavarnak is ki, hiszen ez a nők merítkező helye.

Végre bejutok a templomba, ahol zenészek és énekesek éneklik a szent dalokat. Imádom a kundalini jógából ismerős mantrákat, zenéket. Valaki int, hogy üljek le a sarokba. Olyan békés a hely. Figyelem ahogy kis gereblyével gereblyézik a töménytelen mennyiségű 10-20 rupis bankjegyeket és nagy fémládákba gyűjtik. Hát igen, valamiből fenn kell tartani az ilyen építményeket. Az adományokból ingyen ételt is osztanak a zarándokoknak. Terveztem, hogy meglátogatom a konyhát, de arra valahogy nem jutott idő. Áhítatomat azért csak megszakítom és egy szinttel fentebb megyek. Ott is hallgatom kicsit a Japjit, majd felmegyek a 3. szintre, ahol ugyanez a ceremónia. Nehezen szakadok el a hangulattól, de világi látnivalókra is vágyom. 

Mielőtt kiérnék még kapok „prasad”-ot a templomi áhítatért és adományért cserébe. Egy óriási kondérból kis golyócskákat gyúr egy férfi. Mutatja, hogy együtt tartsam a két tenyerem és belerakja a golyócskát. Hebegek egy „Wahe Gurut” és menet közben bekapom a finom falatot. Indiában a templomlátogatók nem szentképet, hanem édességet kapnak az áhítat fejében. Néhol puffasztott rizst, néhol színes kis cukorkát. A szikhek prasadja különleges finomság. Tejben és vajban főtt gríz, fahéjjal fűszerezve. Nyaammiii.

Ahogy haladok kifelé eszembe jut a pénz a belső zsebemben. Ki akarom venni, de hűlt helyét találom. Nah, elszáll az összes békém, ez hogyan történhetett? Kirántottam a zsebkendőmmel, kilopta a riksás? Pfff… tépem magam és az agyam, de erre választ már sosem kapok. Azóta többször átrágtam az esetet, és felötlött egy gyermekkori élményem. Volt egy kedvenc ezüstláncom. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy kitéptem a nyakamból. A karom felemelve, ökölbe szorított kézzel ébredtem, de a lánc nem volt benne. Tini korom végén sok scifit olvastam. Egy novella nagyon megmaradt az emlékezetemben. Több dimenzió esetleges, helyenkénti átfedéséről szólt a sztori. Valaki éppen átlépett ezen az átfedésen és egy más világba került. Ez nekem egy ilyesmi élmény volt. Persze túúúdom, fent már megírtam a valószínű evilági magyarázatot, de mégis tűnnek el tárgyak…. és vannak fura érzések…

Mindenesetre visszaszerzem a cipőm és mivel elered az eső üldögélek és fotózkodom egy csapat iskolás lánnyal. Az önkéntes cipő megőrőző szolgálatot teljesítők azért figyelmeztetnek, hogy legyek résen itt is, és minden körülmények között figyeljek az értékeimre. Utánam a vízözön, de igyekszem összeszedettebb lenni.

Újra tervezés, ATM-et kell keresni, találok is bankot, ráadásul cukornád szirupot préselnek a közelben. Vigasztalgatom vele magam. A környező kereskedő sikátorokat járom, élvezem a fűszerek, ételek színes látványát. Éhes vagyok, megállok egy bolt előtt és figyelem, ahogy a hátsó traktusban mezítlábas férfi a földön ülve készíti elő a különféle töltött tésztákat. A bolt előtt halomban a félig sült étel, amin legyek lakmároznak. Enni kell, kérek kettőt. A nagy olajos serpenyő előtt ülő férfi a forró olajba dob kettőt és ropogós-barna, készre süti és helyet mutat a lócán. Óoooh, hát így már rendben, remélem lesült a légyszar, a forró olaj fertőtlenített, jóízűen megeszem a fűszeres zöldséggel töltött finomságot. Aztán megajándékozom még magam kis édességgel és internet elérhetőség után nézek. A templomtól nem messze találok egy helyet, megírom az itthoniaknak, az addigi élményeimet. Közben ismét elered a zápor, mindenki fedél alá húzódik. Mire sikerül vásárolnom egy esernyőt, addigra el is áll. Többet sem esik, de végig hurcolom 3 héten keresztül az esernyőt, mert jó stabil.

Amritsártól 30 km-re található az egyetlen átkelő Pakisztánba, ahol minden reggel és este zászló fel- és levonási ceremóniát mutatnak be. Egész nap zaklattak vele a fuvarszervezők. Naná hogy meg akarom nézni, de nem bízok az időjárásban. Percenként változik az elhatározásom. Megyek-nem-megyek, stb. Végül, mire elhatározom magam már csak egy riksa járat akad, aki persze kissé drágábban visz el a határra. Nem egyedül utazom. Egy fiatal, szótlan, világos bőrű srác mellé keveredek. Menet közben akinek arra visz az útja be és kiszáll, nyom néhány rupit a sofőr kezébe. Így hol csak ketten, máskor 4-5-en szorongunk a riksában. Végül a városból kiérve kettesben maradunk a sráccal. A hideg szél a riksában még inkább fújja a még beteg fejemet. A srác rágyújt. Hmmm, akkor még nem tudtam, de most már igen, hogy csendben „beshantizott” mellettem (shanti=béke). Marihuanás cigit sokan szívnak Indiában, de erről majd csak két év múlva lesz infóm.

Szóval elérjük Wagha-t, ahol jó sokat kell még gyalogolni a tett színhelyéig. Rohanvást neki is iramodok, de a kordonok már zárva vannak, elkezdődött a ceremónia. Az őrök rendesek, átengedik a lökött fehér nőt és mutatják, hogy menjek előre. Neki is iramodok az üdvrivalgó közönség előtt, akik több soros emelvényről nézik a bulit és éltetik Indiát. Szinte rohanok előre, míg rám nem ordít egy magas katona, hogy álljak meg. Majdnem átrohanok Pakisztánba. Ha sikerült volna, meg sem álltam volna Mohenjo-daroig. 

Sötétben érünk vissza Amritsarba. Bemegyek még a templomba, majd a zarándokszállásra. Hoppá, későn érkeztem, nincs már hely. Nehezen visszaszerzem a hátizsákom és kifordulok az éjszakába szállást keresni. A templom egyik épületének udvara dugig van indiai zarándokokkal. A földön alszanak plédbe burkolózva. Mielőtt ezt a lehetőséget választanám, teszek még egy próbát és az első sarkon, kb. 100 méterre találok is szabad szobát egy hotelban. Ugyan a zarándok szállás árának háromszorosát kéri a recepciós, de megalkuszunk kétszeresben.  A WC-kről talán külön bejegyzést fogok írni. Itt van angol és indiai fürdő is. Inkább az indiai guggolóst használom, azt könnyebben tartják tisztán. A templom környékén egyébként igen tisztán tartott angol vécék találhatók, ahol asszonyok felügyelnek a tisztaságra és persze gyűjtenek pár rupi baksist. Nagyon fázom, így a sötétben elindulok valami meleg holmit keresni. Alig vannak már boltok nyitva, de beszerzem az azóta is kedvenc, meleg sálamat. Betévedek egy ruha boltba is. Kész ruhát is lehet kapni. Egy suhanc srác szolgál ki. Felpróbálok néhány tunikát. A "gyerekecske" rendkívül segítőkész, minden darabot látni akar rajtam. Tudtomra adja milyen jól kiemeli az egyik az alakomat és hirtelen végig is simít rajtam, persze nem a hátamon. Bazsalygok, lett egy jó estéje, de azért innentől igyekszem tartani a személyes zónámat.  Mára elég is az az élményekből, megyek aludni.

2013.02.06. Reggel pár méterre a hoteltól találok reggeliző lehetőséget (bundás kenyér teával!). Ismét templomlátogatást tervezek. Szerettem volna megnézni a reggeli, vagy esti Japji ceremóniát, de elszalasztottam (ha volt). Ugyanis azt olvastam, hogy a szent könyvet, mint Gurut kezelik és este „aludni” viszik és reggel szintén ceremónia kíséretében viszik ki a templomba. Az idő immár kellemes, sétálgatok a kerengőn. Menet közben mellém szegődik egy fiatalember és elpanaszolja, hogy nemrég vesztette el a szüleit. Váltunk pár szót, majd tovább lohol. A templomban felmegyek a harmadik szintre és leülök napozni egy férfi mellé, aki imakönyvet lapoz és halkan mormolja, de inkább énekli a szöveget. Minden lapozáskor végig is simítja az egész lapot alulról felfelé. Meg kell mondjam, életem talán legmegnyugtatóbb pár percét töltöm így el, teljes biztonságérzetben és békében. Leírhatatlan. Mai napig időnként, esténként felidézem a pillanatot. Gondolatban felmegyek a tetőre, leülök a férfi mellé, és próbálok emlékezni a halk mormolásra, de legalább az érzésre.  

Világi dolgaim sürgetnek, délután indul a vonat Agrába. A templomból kijőve bóklászni indulok. Sétálgatok a nyitott ajtajú boltok között. Természetesen a ruhák, anyagok érdekelnek legjobban. Szeretnék egy salwar kameezt (lenge, buggyos nadrág tunikával és sállal) de a boltban csak az anyagot lehet megvásárolni. Keresni kellene egy szabót, aki megvarrja, nem lenne olcsó mulatság. Egy hölgy válogat éppen az unokahúgával, aki Angliában él, épp szabadságát tölti. Az eladók boldog mosollyal szedik le a polcokról az anyagokat. Már legalább tízet néztünk meg és egyik gyönyörűbb, mint a másik. A hölgy végül nem vásárol, de ez az eladót nem zavarja, békésen elkezdi visszacsomagolni az anyagokat. Továbbállok, majd észreveszem, hogy a fényképezőmet a boltban felejtettem. Visszafelé indulok, de már fut velem szemben az eladó és hozza a gépet. Figyelmeztet, hogy vigyázzak jobban. Nem könnyű, annyi inger ér, hogy nem is tudom mire figyeljek. Később „kifog” egy biciklis riksás. Felajánlja, hogy elvisz egy másik templomba (Karni Mata), ami hasonló az Aranytemplomhoz  - 100 rupiért. Hindu templomba érkezem, ez alapján készült szikh párja. Egyébként a Guru Nanak által alapított szikhizmusról úgy tudtam, hogy a hindu és muszlim filozófiát ötvözi. 2 év múlva egy indiai kulturális antropológussal hoz össze jósorsom, aki azt mondja, hogy színtiszta hinduizmus. Ő csak tudja… Vissza szintén 100 rupiért hoz a riksás, mert biztos félreértettem az árat, mert 100 oda és 100 vissza. Ez is jó üzletpolitika. Ok, sietek, mert el kell érnem a vonatot, de kezdek nyűgös lenni a riksásokra. Persze az úton visszafelé be kellene mennem a riksás által ajánlott boltokba vásárolni. Kell a jutalék, mert taníttatni kell a lányát, hogy jó férjet kaphasson. Nekem meg még utaznom kell 3 hétig, mondom, de adok némi baksist.

Délután vonatra szállok és a vonaton töltött éjszaka után a következő állomás Agra. Ezen a vonaton egy emeleti helyet kaptam. Rövidesen megérkeznek az utitársak is. Egy idősebb hölgy, majd egy anyuka a kisfiával. A férj máshol ül, a férfiak között. A fiatalasszony gondosan betolja és odaláncolja a bőröndjeiket az ülések alá. A sajátomat felraktam az emeletre, elférünk. Rövidesen elunom magamat fent és mivel alattam nincs senki, lekászálódok. Szóba elegyedünk az asszonynéppel, felváltva dajkáljuk a 3 éves forma fiúcskát. Én „hőc-hőc-katonázok” vele kicsit. Tágra nyílt szemekkel figyeli az idegen szavakat és neki is tetszik, mikor a térdeim közé ejtem. Később az idősebb hölgy megkínál a házi kosztjából. Örömmel elfogadok pár falatot. Megdicsérem, hiszen igazán finom. Az utazók gyakran visznek zárható fém edényben ételt magukkal. Roti és valamilyen dhal, vagy birjani szerű rizs kerül elő általában. A hölgy párszi, a perzsa közösség tagja. Általában kereskedők és jómódúak, mert ügyesen üzletelnek és támogatják egymást. Mesél a családjáról, sikeres fiáról. „Tűzimádók” és zöld ruhában mennek férjhez (hinduk pirosban). Hát ez fontos infó egy nőnek. Mivel érdekelt az, hogy kik is a párszik, miután hazajöttem utána néztem a dolognak. Kiderült, hogy ők helyezik el halottaikat a „Hallgatás tornyában”. Ráadásul megtudtam, hogy Freddie Mercury  is zoroasztriánus volt és Indiában tanult, zenét is. Erről olvashatsz a wikipédián. https://hu.wikipedia.org/wiki/Freddie_Mercury

Később hoznak vacsorát is, veszek egy tálka birjanit, majd elalszom.

2013.02.04. Végre hajnali 5-kor megérkezünk Delhibe. Beteg vagyok, keveset aludtam, de végre valahára álmaim színhelyére érkezek. Csak azt érzem, hogy menni-menni kell, visz az adrenalin és kellemes az időjárás is. Olvastam a szmogról, szagokról, hangokról… Persze vannak, de valahogy természetes. Szürke és poros minden - száraz évszak van - keserű a szám íze, de két nap múlva már nem érzem. Vagy megszoktam, vagy „vidéken” már nem annyira érezhető.

Könnyen odatalálok a Delhi Expresshez. Hoppá, motozás, női sor. Azt, hogy nő vagyok elég nehezen szokom meg és minden úton újra kell tanulnom. Modern, tiszta, szinte üres jármű siklik a városközpont felé, ahol át kell szállnom másik vonalra. A célom a Hazrat Nizamuddin vasútállomás, ahonnan este indul a vonat Amritsarba. Átszállásnál újabb zsetont vásárolok az általam kiválasztott állomásra. De a pénztáros jobban tudja merre menjek, így másik állomásig tölti fel a zsetont csak nem értem meddig! Újabb motozás után bejutok a Metrora. Megállok tájékozódni. OK, jó irányba haladok. Kedves fiatalember jön oda hozzám, az uticélom felől érdeklődik. Mondom az állomás nevét, megbeszéljük, hogy jó az irány és óvón elkísér a peronig, ahol megmutatja, hol áll meg a női kocsi, oda szálljak. Érkezik a szerelvény, beszállok, de néhány férfi is feltolakodik, mivel a többi kocsi nagyon zsúfolt. Egy fiatalasszony ezt igen rossz néven veszi és összeszólalkozik a férfiakkal. Mivel azok feleselnek vele, a következő megállónál kiszól a peronon és rögtön érkezik is két rendőr, akik áttuszkolják a férfiakat a saját kocsijukba. Tátott szájjal élvezem a műsort, majd kiszállok az általam választott állomáson. Nem enged ki a rendszer, de miért? Kiderül, hogy nem addig szól a feltöltésem, így vissza kell mennem 1 megállót és persze onnan van közelebb a vasútállomás. Eszembe sem jut a női kocsi, benyomulok egybe. Vegyes, hmmmm… akkor olyan is van. A cél állomáson homokzsák mögött kucorgó fegyveres kiskatonával villan össze a mosolyunk. Szóba elegyedünk, honnan jöttem (Hungary hol van? USA? Ausztrália?), hová megyek, család, stb., ahogy ez szokás Indiában. A kijáratnál fiatal lány ül egy cuki mopsszal és csinos kis monoklival az arcán. Kérdezem, hogyan jutok el a vasútállomásra. Riksával. Beszélgetünk kicsit az ukrán lánnyal is. Delhiben lakik egy ideje, sanda gyanúm van a foglalkozását illetően. Több riksás ajánlkozik, melyiket válasszam? Szociális szempontnak vélt választásom egy vékony, fiatal riksásra esik, biztos keveset eszik és kell a családjának a pénz. (Tudatlanságom, naivságom belevitt és gondolom meg is óvott néhány helyzettől.) Esik pár csepp eső, hogy a fehér cipőmet! kicsit összekoszolja. Jó választás volt, de ez volt otthon.

Az állomásra nagyon korán érkezem, így a hátizsákjaim csomagmegőrzőbe kerülnek és mivel elfogyott a fasírt, ennivaló után nézek. Találok is néhány kordé szőlőt (tilos!) és valami olajban sült pufi cuccot, valamilyen purit. Jóóó, épp most sül, tehát steril. Egy életem-egy halálom, enni pedig 3 hétig kell, kérek egy adagot. A kordén lévő olajsütőben hamar labda méretűre dagad a puri. Séfem valószínűleg tisztában van a higiénés követelményekkel, mert egy szürkés fekete ronggyal letörli a fémtálat, mielőtt belemeri a chana dhalt (barna lében úszó pár szem csicseriborsó). Ayurvéda szerint 7 szem csicseriborsó fedezi a napi fehérje és vitamin szükségletet – mint azt azóta megtanultam Baktai Ádám tanfolyamán (http://bhaktikutir.hu/). Hát kb. annyi megvolt. A kordé melletti asztalhoz ülök, ahol már ül egy párocska. Láthatóan összetartozó pár - hiszen a lány nyakában mangala sutra van (nálunk karika gyűrű) és az én szemszögemből gyerekek. A lányka szemérmesen sandítva nézeget, mint egy ufót.

Még mindig sok időm van, talán meg tudom nézni legalább egy részét Delhi egyik legrégebbi műemlék együttesének. A Qutab Minart (isz. 1193) választom. Google térképen egy ugrás. Áhááá! Utamba akad egy busz végállomás több busszal, és az egyik éppen arrafelé megy. Megkérdezem hány megálló? Ötöt értek, vagy inkább 50 percről lehetett szó. A távolság és idő mértékegysége nem mindenkinél egyforma, vagy ismert Indiában. Előfordult, hogy indiai utitársam sem igazodott el az útmutatások közepette. Nem beszélve mindkét fél akcentusáról, amivel az angolt vartyogjuk. Öt megálló után megkérdezem a sofőrt, hogy akkor itt szálljak le? Valaki közbeszól, hogy az még több, mit egy óra út. Ajajjjj számolgatok. Oda-vissza 2-2.5 óra, nézelődök, eltévedek, hátha visszaérek időben a vonathoz... Legyen.

Jut elég időm sétálgatni a romterületen, ami nagyon impozáns. Itt található az a különleges vasoszlop, ami isz. 400 körülről való és azóta sem rozsdásodik. Vastartalma 95 % -os. Megállapítom, hogy belefér még az időmbe megnézni egy víztározót, mert nem vagyok biztos abban, hogy a Jaipur környékén lévőbe eljutok-e. Nem jutottam, így jó hogy sikerül megtalálnom a Delhiben lévőt. 1,5 km gyaloglás csupán. Az út tele érdekes látnivalóval a frissen érkezett számára. Iródeákok utcája!? Az írástudatlanok leveleit itt írják az írógépeken. Máskor egy vőlegény jön szemben a lován (vagy hozzá viszik) és egy udvarba is bekéredzkedem Ganésha oltárt fotózni. Egyszercsak azt veszem észre, hogy muszlim lakóterületre érkezek. Hűha, sebaj. A cél az cél, átvágok a Hanumán és Durga szobrokkal – oltárokkal tarkított nylon szemétkupacokban turkáló disznók közt, belebotlok egy újabb síremlékbe és megtalálom a víztározót is. Azért büszke vagyok magamra, mert utána indiai egyetemistákat kísér oda egy muszlim férfi, mert ők nem találtak oda maguktól.

Fényképezkedés után kiderül, hogy épp egy buszmegálló közelében vagyok, szép kis karikát gyalogoltam be, így megkérdezem melyik busz megy a vasútállomásra. A kérdezett sofőr kiszáll a buszából, elvezet egy másikhoz és beültet a sofőrülés mellé, hogy biztonságban legyek és meghagyja, hogy el ne kódorogjak és jobb lenne nem egyedül mászkálnom. Tehát teljes biztonságban érek vissza a vasútállomásra, ahol készíttetek egy birjánit (zöldséges rizs), a felét nylon zacskóban elcsomagolják másnapra. Egyébként a csájt (fűszeres, tejes tea) is abban adják elvitelre. Apropó csáj. Akkor még kávéztam, de mivel arrafelé nem nagyon találni kávézót és nincs is arra idő, hogy keresgéljen az ember lánya, a csáj nagyon jó helyettesítő lett. Egy alkalommal éreztem, hogy "nyom" a fejem, mikor rájöttem, hogy aznap még nem vettem, sőt senki nem is kínált csájjal. Na az baj volt, mert délután lévén addigra elmúlt a csájfőző idő, más ételeket kínáltak csak.

Eltelt 1 nap, aminek minden pillanata új tapasztalás, különleges élmény volt. Jöhet a jól megérdemelt éjszakai vonatozás.

Szándékosan, vagy véletlenül, oldalsó fekhelyem lett a vonaton, ágyneművel. Na ja, ez még nem sleeper. Szépen slowly-slowly (ezt később gyakran hallom az indiaiaktól, mert mindig rohanásban vagyok) merülök majd el az indiai közlekedés rejtelmeiben. A folyosó másik oldalán az emeletes ágyakon egy idősebb francia pár alszik majd. Már 3 hónapja utazgatnak Indiában (nyugati nyugdíjas szeretnék lenni), a férfi már többször is járt kint. A vonatjegyeiket maguk veszik és figyelmeztetnek, hogy vigyázzak a cipőimre is. Persze, olvastam, hogy a bőröndöket lánccal kell az ülésekhez lakatolni. Az indiaiak szorgalmasan meg is teszik. Én is beemelem a zsákjaimat a fekvőhelyre, - cipőkkel együtt - és álomba merülök a fárasztó nap után a kellemes ringás-zakatolás közepette.

2013. február 2.  éjjel ½ 12-kor végre útnak indulhatok. Sikerült megfáznom, dög náthásan indulok útnak, fejfájással - pedig nem is szokott fájni. Moszkvában 15 órát kell várakoznom a tranzitban, ami 18-ra bővül. Gondolkodtam, hogy megnézném Moszkvát, de nagyon drága a vízum és kevés az idő. Milyen szerencse, hogy ezt a kirándulást "elengedtem", szakad a hó.

Jól felkészültem útravalóval. Hagyományos magyar családi szokás szerint fasírozottat sütöttem, van elég kenyerem. A víz kérdés azonban súlyos. Hajnal 2 óra van, 1 bolt van csak nyitva, ahol 6 USD-ba kerül fél l víz. Mindenhol érzem a légkondit, csuda jó a náthás fejemnek. Nagy nehezen találok szélvédettnek tűnő helyet, ahol a hátizsákkal a fejem alatt „végig nyúlok” az üléseken. Fejemre tekerem a sálat, talán óv a széltől. Az algopyrin és a betegség jól altat. Néhány óránként, mikor felébredek sétálok egyet a tranzitban. Elfogy a vizem, gondolom az orosz víz nem lehet rossz, így csapvizet iszom. Iható!

Indulni kéne. A beszálló kapunál több mint 250 indiai üldögél, páran vagyunk fehérek. A rossz idő miatt 3 órát késünk. Bambulva nézem, ahogy gőzborotvával tisztítják a jeget a gépek szárnyairól, míg végre beszállunk és elindulunk.

A repülőn még ki kell tölteni az immigrant cardot. Pár személyes adat, útlevél száma, stb... Egyetlen érdekes kérdés az indiai cím megadása. Ez alkalommal van címem, mert készültem is rá. A következő utakon azonban beírtok egy éppen eszembe ötlő hotel nevet, a címe pedig "near post office", mert ez olyan egyszerű és hihető. Aki akar járjon utána.

Hűűű, de jó újra hallgatni, újra élem a pillanatot, üvöltsön most is a fülembe végtelenítve! Azt hiszem újra ez lesz a himnuszom, mikor megzakkanok, nem tudom mi lesz/legyen. Csak álmodni kell valamit és anyagba sűríteni, hittel. Erről sokszor elfelejtkezem azóta.

Ez a  bejegyzés hosszúra sikerült, de 3, 5 hónap készülődést takar.

Van már repjegyem, akkor hová is megyek? Túrom a netet, hazai és külföldi utazási irodák ajánlatait, utikönyveket töltök le, blogokat olvasok. Hála a blogolóknak, sok hasznos infót merítettem az írásaikból. Az utikönyvekből térképeket nyomtatok és külön füzetbe jegyzetelek. Mondanom sem kell, alig használom őket. A helyszínen nincs idő és más a megoldandó feladat, mint amire készült az ember lánya.

Az irodák általában az Aranyháromszögbe szervezik útjaikat, így azt elérhetőnek tűnik egyedül is megjárni. A filmekből a tájak és mogul erődök fogtak meg leginkább, így célom a lehető legtöbb mogul erőd felkeresése. Udaipurt Ábrahám Judit ajánlja és ad egy ottani kontaktot. Utamat befejezve feltétlen el akarok jutni azonban Amritsarba a szikh közösség központjába, hiszen Yogi Bhajan és a kundalini jóga gyakorlása kapcsán a közösség kultúrája is nagyon érdekel. Jaisalmer pedig a rózsaszín-kék-arany városok kapcsán kerül a képbe. Talán soha nem jutok vissza, ha térdig járom a lábam, az utcán alszom, akkor is a lehető legtöbb látnivalót akarom megnézni.

Szóval a meglátogatni kívánt városok a következők: Delhi, Agra, Jaipur, Udaipur, Jaisalmer, Amritsar.

Jaisalmerben épp az utolsó napokban van a Sivatagi fesztivál (időpontja változó, rá kell keresni), így megfordítom a kört. Akkor Amritsárban nem az indiai út ajándékait kell megköszönnöm a Vezetésnek, hanem az odaérkezésemet és áldást kérni az útra. Leszögezem, hogy nem tartozom egyetlen vallási felekezethez sem, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy van „vezetés”. Egy nálunk hatalmasabb erő, aki/ami indikál dolgokat, aztán az, hogy mennyire állok ellent, vagy mennyire tudok belesimulni a „tervbe” az már rajtam múlik. Amikor nem simulok, akkor viszont általában ciki van és nem győzök korrigálni. Komolyan mondom, vezetve van a kezem és én magam. Vishnu templomához szinte ölben jutok fel. Na erről majd 2 év múlva….

Kezdek ismerkedni az utazási lehetőségekkel. Valamelyik blogon a CS-ről (couchsurfing) olvasok. Hát azmegmiaz??? Regisztrálok és fogadok néhány utazót. Szerb srácot, aki valamilyen segítőnek megy Hawaira (kipróbálom tudom-e cipelni a zsákját, háááttt – azóta tudom, hogy a saját súlyunk cca. 10-15 %-át tudjuk hosszú távon cipelni, na és én nem vagyok serpa, csak aktakukac). Aztán 2 indiai egyetemista tölt nálunk 2 éjszakát, akiket megfelelő infókkal és térképekkel küldök el várost nézni, mivel én sajnos dolgozom. Akad svájci üzletember, aki hurkát és kolbászt tölt nálunk és egy orosz nőci, aki fogászati kezelésre jön Pestre - az orosz fogászát követve -, aki itt folytatja a praxisát. Őt egy indiai rendezvényre viszem el és természetesen ő is járt már Indiában a fiával.

A google térképen annyira átlátható minden, mintha ott lennék (aztán kiderül, hogy ááá dehogy…). A Tripadvisoron rengeteg szállást lehet találni, de csak meg kéne erről kérdezni valakit, hiszen olcsón akarom megúszni az alvást. Ezért is választok éjszakai vonatozásokat, úgy a szállás is megoldott és imádok vonaton aludni - mint kiderült. Szóval nekilátok én is hostokat keresni. Elsőre Agrát választom, hiszen a legközelebb van Delhihez és azt tanultam, „húzzak el gyorsan Delhiből”. Azóta is ez a módszerem, érkezéskor rögtön megyek tovább, majd időben visszaérek, hogy a hazafelé jövő járatot biztosan elérjem és akkor még nézelődhetek, ha van idő.

Delhiben a biztonság kedvéért felveszem a kapcsolatot a FB-on Yogi Shivával, akinek elérhetőségét Ilditől kaptam. Karitatív tevékenységeket folytat és Észak-India területein tanácsot ad, illetve utaztat, vagy utazik veled, ha úgy egyeztek. Ha segítségre lenne szükségem fordulhatok hozzá bizalommal. https://www.facebook.com/shiva.chhabra1

Amritsar könnyen bejárhatónak tűnik, az Aranytemplom honlapján rengeteg infó található. A zarándokszálláson akarok aludni, a konyhán segíteni, meg egyebek… Ez egyedül is megoldhatónak látszik.

Agrában rögtön rátalálok a NO1 utazási irodára  – https://www.tripadvisor.co.hu/Attraction_Review-g297683-d8780405-Reviews-Step_To_India-Agra_Agra_District_Uttar_Pradesh.html vagy https://www.facebook.com/tajmahalindiatour/?__xts__[0]=31.[548359683%2C%22intro_card%22%2C%7B%7D] amit akkor még nem tudok. (Upssz, visszacsúszott, a 2. helyre, ez hogy lehet?  Valakinek sikerült épp több visszajelzést kapnia. http://www.samiworldtravels.com/  ). 

Fiatal igazgatójától, Adil Khantól érdeklődök a CS-n. Kiderül, hogy szőnyegboltja is van nem messze a Taj Mahaltól. 

Végül – mivel akkor nekem még nem sikerül - ő veszi meg és küldi el online a vonatjegyeimet Amritsarba és Agrába és azt mondja, elég akkor fizetnem, mikor odaérek, mert megbízik bennem. Mivel elég sok idő van még az utazásomig, a FB-on sokat csetelünk. Ezért is van a CS és FB. Ismerkedünk egymás kultúrájával, családi körülményeivel, szokásaival.  Egyik ilyen alkalommal épp két magyar srác tartózkodik nála. Egyikkel beszédbe elegyedünk skype-on. Sok okosat nem tudok meg, hiszen el sem tudom képzelni, amikről beszél. Egy hónapig utazunk egy időben, de India különböző területein, majd itthon összefutunk élmény cserére.  

Vonatjegyet érdemes 1 hónappal előbb venni, de persze később már utazok „Ladies qutaval” is. Tudatlan, vagy bevállalós turistáknak tartalékolnak "Turist quotát", de akkor éppen már az sincs.

A vonatjeggyel egyébként rengeteget küszködök. Citi bankos kártyát igényelek mert azt tuti elfogadják, mindezt karácsony táján, mikor az ünnepekre leáll az élet. Aztán mégsem sikerül összekötni az IRCTC-vel a Cleartrip accountomat. Erről a "Vonatjegy vásárlás" bejegyzésben olvashatsz.

Jaipurban egy üzletember fogad, akinek a családjával is megismerkedem, hiszen un. „joint family”-ben él szüleivel, testvére családjával. Az ígéreteiből ugyan nem valósul meg szinte semmi, de azért gondomat viseli valamilyen szinten. És persze azóta is megkeres néhány üzleti ajánlattal, de sem papírzacskót, sem pirított hagymát nem akarok itthon árulni.

Udaipurban az ajánlás szerint Chandrát keresem meg, aki csillagtúrákat szervez nekem Udaipur körül. Csodálatos helyekre küld. Többek közt a csontkovácsféle bácsihoz, aki helyrepattintja a kificamodott bokám. https://www.facebook.com/chandra.teli?fref=pb&hc_location=friends_tab&pnref=friends.all

Jaisalmerben csodák-csodájára egy magyar lányt találok. Ildi megígéri, hogy fogad. Bár a tervei másként alakulnak és már nincs kint, mikor odaérek, rábíz a kinti barátaira. Indulásom előtt itthon találkozunk és olyan kedves, hogy kölcsön adja a 2 db indiai Sim kártyáját és némi készpénzt is vált nekem. Így reményen felül felszerelkezve indulhatok útnak. Hasznos tanácsokat is kapok mindenféle helyzetre vonatkozóan. Evés, ivás, öltözködés, vásárlás, WC használat, szállás, biztonság és biztonsági ismerős, minden téma szóba kerül. Jelenleg sikeres jóga iskolát működtet Angliában, ha valaki éppen arra járna. https://www.facebook.com/ildiko.bakos?pnref=friends.search

A barátai szállásolnak el végül (a fesztivál miatt dugig vannak a szállodák indiaiakkal). https://www.facebook.com/issack.khan?fref=pb&hc_location=friends_tab&pnref=friends.all

Védőoltások: Érdemes időben gondoskodni róla, hiszen néhány esetben újraoltás szükséges. Én az OEK 1097 Gyáli u. 3/a. alatti oltóközpontban adatom be a szükséges védőoltásokat. 14. óráig vannak nyitva. Átbeszéljük a doktornővel mire lehet szükség, pontos tájékoztatásokat, kis brosúrát ad a védő- és mellékhatásokról. http://www.oek.hu/oek.web

Hepa A-B-t (bár hallottam rossz mellékhatásról) tetanuszt, hastifuszt érdemes beadatni. Valamiért rábeszél az agyhártyagyulladás elleni oltóanyagra is. Az oltások nem olcsók, de némelyik hatása hosszú időre szól és biztosabb a védekezés, mint helyben szenvedni.

Veszek hátizsákokat, amit kissé túldimenzionálok a 60 L-el, mert képtelen vagyok cipelni, így a lehetőségek szerint csomagmegőrzőkben hagyom. Persze az úton kiderül, hogy csomó felesleges dolgot cipelek, hiszen ez az első utazásom. Ismerősök ellátnak mindenféle hasznos dologgal. Kézfertőtlenítőkkel (Jaipurban hagyom, miután megállapítom, hogy nem akarok valami kemikáliát lenyalogatni az ujjaimról. Olyan érzésem van, mintha nem is mostam volna kezet, de van egy plusz koszréteg rajta.) Lábhűsítő és mindenféle krémekkel, óriás tusfürdővel, amiket hűségesen cipelek. Kanálgép! ÁÁÁÁ…. Már az ötlet sem tetszik, de akkor még szófogadó ember voltam. Már itthon gond van vele, ki kell miatta pakolnom a becsekkoláskor. Kiderül, hogy Indiában lényegében már minden kapható, mint itthon, akár utazó kiszerelésben. Legalábbis ezeken a turistás helyeken.

A 40 l-be 2 napra elegendő cuccot pakolok és még viszek 10 literest is a kisebb túrákhoz. Itt is-ott is tisztálkodó szerek, stb…nem jó logisztika. A következő útra már csak a kisebbeket viszem, aztán a vásárolt cuccoknak ott veszek sport táskát 2500 Ft-ért.

Biztosítás: ez alkalommal kötök, aztán többet sem. A bokaficamra nem fizetett, más probléma szerencsére nem adódott. Ezért a továbbiakban a "minden rendben lesz" hitrendszerem a biztosításom.

Biztonság: Indulásom előtt erőszakolták meg a buszon a fiatal indiai lányt, hazaérkezésem után pedig azt olvastam, hogy kilöktek egy fehér lányt a vonatból. Sok ijesztgető huhogást hallottam indulásom előtt, erőszakról, eltűnésről, vese kivételről, de egyik alkalommal sem történt bajom. Ok, nem vagyok 20 éves szőke lány, de a vesém pl. még jó lehetne. Persze tartom magam az utikönyvekben olvasottakhoz: napszemüveg, fejen sál (templomba úgyis kell, vagy illik), semmi kihívó öltözet és sötétedés után nem mászkálunk egyedül (pedig dehogynem). Lehetőleg óvatos kontaktusok, amit meg kell tanulni, mivel nagyon nyitottan érkezem mindig. A "turistás" részek tapasztalatom szerint biztonságosak. Mindazonáltal az útlevelem, bankkártyám, telefonom egy kis, nyakba akasztható tokban hordom, amit könnyen a ruhám, sálam alá rejthetek. A második utamra vásároltam egy 3 rekeszes kisebb válltáskát, amibe a fényképező is elfér. Erre mindig nagyon figyeltem, így nem történt semmi probléma.

Jaja, útlevél: lejárata fél éven túl legyen.

Hoppá vízum! Na épp az utolsó pillanatra halasztottam akkor is. Akkor még az Indiai Nagykövetségre kellett menni érte, 2015-ben már online intézem. Turista vízumot 30 napra - nagyon egyszerűen - itt lehet igényelni: http://www.indianembassy.hu/?page_id=132795

Megérkezéskor külön ablakok állnak rendelkezésre az online vízumosoknak. Ujjlenyomatot vesznek, leadod az immigrant cardot (köv. bejegyzés), kapsz egy pecsétet az útleveledbe és már mehetsz is utadra.

A National Geographic 2005. februári számában olvastam egy cikket Bollywoodról, India óriási filmgyáráról. Annyira megfogtak a fotók, hogy vágyam támadt megnézni egy indiai filmet. A cikk szerint a Veer Zaara nyugati ember számára is fogyasztható.

Az elektronikus sztráda még jóval keskenyebb volt, de rövidesen sikerült a DC+ programmal egy indiai hub-ról letölteni a film első felét. Izgatottan néztem bele és egyből szerelmes lettem a színes, zenés, táncos világba és fél évet vártam a második részre. Időnként rákerestem a „bollywood” címszóra, így találtam rá a http://www.bollywoodextra.hu/ honlapra 2007 novemberében. Upsz lassan 10 éve! Ha jól tudom az ELTE film és Indológia szakosai szerkesztették és kritikákon kívül feliratokat készítettek a filmekhez. Így közel 100 filmet néztem meg, ami még így sem volt egyszerű. Külföldi fórumokról, torrentekről és egyéb letöltő felületekről vadásztam, töltöttem a filmeket, amikhez általában nem illett a felirat, így meg kellett tanulni a feliratok igazítását is. Sok-sok estét töltöttem az efféle bajlódásokkal, de a TV nézésnél érdekesebb volt. 

Ma már több helyen is találthatunk indiai, ázsiai filmeket, akár feliratozva is: 

http://hundia.hu/2017/04/12/veer-zaara-2004/

A filmekből először a látvány, a zene és tánc fogott meg. Egyre többet tudtam meg a szokásokról. Mivel 9 évig hastáncoltam, természetesen a tánc bűvölt el legjobban és elkezdtem kutakodni, hogy Magyarországon lehet-e bollywood táncot tanulni. Alkalmankénti workshopokat tartott néhány szerencsés lány, aki kint tanulhatott, így abbahagytam a hastáncot és 2010-ben egy évig jártam egy csoportba, akikkel megtanultam néhány táncot, táboroztam és néhány fellépésen is részt vettem. A csoport felbomlott és új mozgásformát kellett keresnem. A bollywood tánc iránti szerelem természetesen nem múlt el. Mészáros Adrienn néhány workshopján még előfordultam. Majd lehetőséget kaptam Joós Judit - http://hastanc.com/ - hastánc oktatómtól, - akire azóta is hálás szívvel gondolok, hiszen sok szép táncos évet köszönhetek neki – hogy a 2011-ben rendezett versenyén bollywood tánc kategóriában barátnőmmel bemutassuk a saját készítésű kezdetleges kis koreográfiánkat és a táborában a lányoknak is adhattam kis ízelítőt a tanulmányaimból. De szép idők voltak…

Ha már a kultúra megfogott, természetesen a jóga is képbe került, így jógázási lehetőség után kezdtem kutakodni. Valami oknál fogva azonban nem a jóga fizikai oldalával találkoztam először, hanem egy meditációs - http://jogameditacio.hu/ - honlapra kattantam rá 2011 elején. Elkezdtem végezni a gyakorlatokat és elindultak bennem olyan folyamatok, változások, amik meglehetősen megváltoztatták az életemet. Egy-egy szó, mondat újabb kérdéseket motivált bennem. A kundalini energia elég misztikusan hangzott, elkezdtem kutakodni mi is lehet az. Így keveredtem 2012. elején a Yogi Bhajan Kundalini Közösségbe, ahová szintén talán egy évig jártam Paramdev Kaur óráira - http://waheguru.hu/, néhány szádhanára. Nyár végén néhány alkalommal Balázs Valéria Anamé - http://anameprogram.com/ - rendkívüli erős hatású gyakorlásán vettem részt és hirtelen olyan változások történtek bennem, amiket akkor rendkívül furcsállottam és csak utólag fogtam fel a jelentőségüket, bár akkor is derengett valami. Azóta is hiányoznak ezek a tapasztalások és bár nagyon ritkán, de 1-1 alkalommal részt veszek valamelyik órán, vagy csak vágyom rá.

2012. nyarán egy, az Indiai Nagykövetségen rendezett eseményen vettem részt, ahol rajasthani néptánc workshopot tartott Ábrahám Judit - http://abrahamjudit.blogspot.hu/. Húúú, végre tánc, elkezdtem hozzá járni. Szeptember végén arról beszélt, hogy megy vissza Indiába és majd következő évben fog ismét itthon tanítani.

-          Oooooh, egyszer én is ki szeretnék menni, mielőtt meghalok – mondtam.

-          És miért nem most mész, mikor még élvezheted? – kérdezte. – Segítek – ígérte.

Így került a bogár a fülembe és elkezdtem repülőjegy után kutakodni. Már csak az Aeroflot ajánlott olcsóbb jegyeket és naponta nőtt az ár. Mikor tépelődésem 2 hét után elérte a „tűrhetetlen” küszöböt, hirtelen döntésre jutottam. Megbeszéltem a kolléganőmmel, majd berontottam a főnökasszonyomhoz és kértem 3 hét szabadságot. Megkaptam az engedélyt és sebtében megvásároltam a repülőjegyeket 2013. február 2. - 27-re.

Azóta találkoztam néhány turistával, utazóval, akik különféle motivációval indultak. Legjellemzőbb indíttatásként a jóga táborokban való részvételt hallottam. Volt aki utazási irodával ment, volt akit kint dolgozó ismerős segített. Akadt, aki egyéni utakat szervező emberrel utazott kisebb csoporttal, vagy éppen vallási közösséggel. Akadt, aki azt mesélte, hogy szilveszteri bulin a barátokkal arról beszéltek hová kéne utazni a télen és arra jutottak, hogy Indiában még nem jártak és nem elhanyagolható körülmény, hogy ott olcsó és jó a „fű”.

Vannak katalizátor emberek, szavak, mondatok, események, akik/amik olyan dolgokra inspirálnak, olyan helyzetekbe nyomnak bele, ami nélkülük nem valósulhatott volna meg, hiszen bőven a komfortzónámon kívül vannak. A komfortzónán kívül a lét rendkívül komfort nélküli tud lenni a szó minden értelmében. Nyűgös, bajos, "ezmegmiafenéértkellettnekem" féle.  Aztán - talán elég későn – kiderül, hogy inkább szükséges, tanulságos, hasznos, gyakran szórakoztató volt - na ez derül ki leghamarabb. Szóval kellett az nekem!

Hmmm, nagyon hasznos így összegezve ránézni az életem egy szakaszára, mert jól látható, hogy bár 2012-ben nem jött el a „világvége”, egyeseknek (biztosan sokaknak) meglehetősen megváltozott a világ. Mondhatni új élet kezdődött.

2017.09.17. hajnali 5 óra van. Ma az Ötscher szurdokba és Mariazellbe utaztam volna, de az óra csörgésével egyidőben érkezett az SMS, hogy a rossz időjárásra való tekintettel a túra elmarad. A túra szervezője fel is hív. Beszélgetünk, és ahogy ez tőlem már megszokott - hiszen azóta is az ottani élményeimből töltekezek, - a gondolataim Indiába kalandoznak és elmesélem az egyik épp felmerülő élményemet. Ismét azt mondja blogot kéne írnom a tapasztalataimról, kalandjaimról. Azonban én mindig azt gondolom, hogy annyian írtak már indiai élménybeszámolót, hogy nekem igazán felesleges. Mégsem szabadulok a gondolattól, már 2 órája utazom Indiában az emlékeimben. Aludni úgysem tudok, úgy tűnik egész napos eső elé nézünk. Más dolgom nincs, hát bekapcsolom a gépet, és írok Karunesh zenéjével a fülemben. Talán magamnak, talán néhány érdeklődőnek. Csak sztorizgatok kicsit a tévelygéseimről. Egyelőre...

Ez a koan régóta kísér, talán ezzel a bloggal is ez a cél.

• Mi a cél, mester?
• Az út.
• És mi az út?
• Az út az út.
• De micsoda pontosabban?
• Cél.

Aztán majd írok másról is, valószínűleg.